Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1
1929-12-14 [027]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDCSITC. Kézirat. Tizenöté* d i k kiadás.Budapest, 1929. december 14, 1** *\ XI- évfolya, 286, szám* FŐVÁROS , ---A MUNKANÉLKÜLISÉG. A szociálpolitikai ügyosztály kidolgozta* munkanélküli ség ügyében'a közgyűlés elé terjesztendő előterjesztését és a tanáns december 12,-I ülésén el""is fogadta az*l ' - Az előterjesztés megállapítja, hogy a munkanélküliség kérdésének megoldása állami feladat, helyhatésági intézkedések bármily messzemenők is, a kérdést gyökeresen nem oldhatják meg. A helyi hatéságoknak mégis kötelessége mindent megtenni, amivel a munkanélküliséget enyhíthetik, Ennek előrebocsátása után az előterjesztés ismerteti a munkanélküliség számadatait* 1929, szeptember végén Budapesten a szakszervezetek 825C munkanélkülit tartottak nyilván, ezekhez járul még 2041 munkanélküli szellemi foglalkozású egyén. A munkanélküliség l3közdésére egyetlen megfelelő eszköz munkaalkalmak nyújtása, A főváros össze is íratta az idén nyújtható munkaalkalmakat, 100,417,424 pengő volt az összeiárs adatai alapján ez év tavaszán az elvégeztethető'közmunkák értéke. Ebből eddig már felhasznált a tanács 92,088.280 pengőt. A töbti 8,329.144 pengőt beszerzések és karbantartásokra, valamint kisebb átalakításokra adta ki a tanács. Most az ügyosztályok legnjabb adatai szerint 48,680.099 pengőt kellene a közeljövőben keresztülvihető közmunkákra .fordítani. Még enn él nagyobb összeget, kell a fővárosi üzemeknek berüházniok karbantartásra és fentartásra, A három legnagyobb üzem, a gázmüvek elektromos^ müvek és vízmüvek 80 millió pengőben állapították meg a szükséges beruházásokat, A Beszkártnál és az autóbuszüzemnél szintén mutatkoznak beruházások szükségeseknek és ezeknek végösszege még nincs megállapítva. Ezek alapján a tanács a következőket javasalja. Hivj.ák fel az ügyosztályokat, üzemeket és intézeteket, hogy a télen is elvégezhető munkákat azonnal hajtassák végre, A közel jövőben kiadható munkákat pedig sürgősen'készítsék elő. Az ügyosztályok 48 óra alatt közöljék Írásban, hogy mely közmunkákra nem érkezett még meg a törvény - szerint megkövetelt kormányhat*sági jóváhagyás. Kérjék meg a polgármestert, hegy a szellemi inségmunka* terhére tegye lehetővé a H, ügyosztálynak 0-8 munkaerő igénybevételét. Az ügyosztályok kössék ki, minden egyes vállakezónái, hogy a fővárostól vállalt munkákat elsősorban budapesti lakásokkal végeztetik.. Az emiitett 5 üzem pedig minél előbb készítse elő a sürgős beruházások programúját és a fedezetre Is tegyen előterjesztést. Végül a közgyűlés intézzen sürgős felterjesztést a kormányhoz, hogy az állam ls adja ki a most végrehajtható ö S szes közmunkákat ugy Budapesten, mint vidéken, sorcnkivül hagyja jóvá a már felterjesztett fővárosi közmunkákat, mert a munkanélküliség kérdésének országos rendezése igen fontos és nürgős feladat,, A tanácsi előterjesztést a pénzügyi bizottság hétfőn, december 16.-án, rendkívüli ülésen tárgyalja. /M0T/3S. H~~~R~ E K . INGYENES MUNKAKÖZVETÍTÉS, A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő /VIII. József-utca 33. Telefon: J.320-86/ december 11*-1 kimutatása szerint foglalkozást kaphat 39 ipari szakmunkás,'4 betanult gépmunkás ^és gyárig segédmunkás, 8 gyári napszámos,'4 szolga, kifutó, kocsis, 11 állandó házta tási alkalmazott, 162 tanonc. Foglalkozást keres: 2663 ipari szakmunkás, 892 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 526 napszámos, 517 szolga,^ kifutó,kocsis, 127 magántisztviselő, 180 kereskedelmi alkalmazott, £45 állandó háztartási alkalmazott, 249 kisegítő háztartási alkalmazott, 15 tanonc. /MOT/B. i A KÖZGAZDÁSZ ZENEKOR MATINÉJA. A Közgazdász Zenekör december 15.-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Közgazdasági Egyetem 6-os számú^termében hangversenyt rendez. A műsort Mozart, Maillart, Liadow, Suppé és J, Strauss válogatott müvei alkot jók. Közreműködnék K c v á t s Ilonka t-peraénekesnő, a Városi Színház művésznője, a zenekari számokat V a s z y Viktor, a székesfővárosi zenekar karnagya vezényli, zongorán kísér A dórján András. /MCT/B.