Magyar Országos Tudósító, 1929. november/2
1929-11-18 [026]
Kézirat. _ Tizenharmadik kiadás Budapest, 1929. november 18, f XI- évfolyam. 2P3, szám. /Nőnevelési Szeminárium megnyitása. Folytatás 1./ Steinecker r erenc dr, a Közigazgatástani Int-zet igazgatója beszédében rámutatott a szeminárium céljaira és feladatairao A Nőnefelés Szeminárium az egyetemi oktatás keretein kivül a vidék, a magyar falu részé: re magasabb kulturfokozaton álló es ugy tudományos, mint gyakorlati alapon kiképzett faluvezetönoket akar nevelni, akik arra vannak hivatva, hogy a vidéki iskolánkivüli népművelést vezessék. A cél szolgálatában a tárgyak hat'főcsoportra oszlanak: irodalmi, néplélektani, háziipari, közegészségügyig népművészeti és háztartási csoportokra^ Külföldön ugy Németcrszagban, Dániában, mint Auéztriában a főiskolákat haso.nl* elgondolás vezette akkor, amikor ugyanilyen alapokon kezdték meg a modern faluvezetcnck kiképzését a főiskolákon és egyetemesei kapcsolatban. Az előadok kezűi kiemel te a professZOE dr. F é r n i t z k y n é Szederkényi Annát, aki a SzentIstván napi bizottság megbízásából egyik vezetője a szemináriumnak. A szemináriumna v , már az első félévben szákon felüli taglétszáma van, A professzor megnyitó beszéde után Kle be ls berg Kun* gróf nagyszabású ünnepi beszédet mondott, amelyben többek között ezeket mondott'" - Már tiz éve foglalkoznrkTrianonnal, de ennek csak egyik oldalát látjuk, azt, hogy mennyi területet vesztettünk és mennyi magyar került idegen teréletre.ATrianoni csapásnak van egy másik oldala, az is van olyan veszedelmes mint az első és pedig az, hogy a magyarság étben a helyzetben meg tud-e élni? A nemzetnek ebben a nagy harcban erkölcsi erőre és egész. ségre van szüksége, Ennek az ércnek a család az alapja,, A túlvilágon az egyén a felelősségek alanya, itt azonban az egyén kevés. Nagyobb közösségek: van szükség: a családra. A család tagjai között fejlődik ki igazán a szolid! ritás, amely az egymás érdekeit szolgálja. Egyes országokban számolnak azzal, hogy a család felbomlott és megpróbálják más uton pótolni ezt a hiány' Ezt a célt szolgálnák azok az iskolák és óvódák, amelyek egész napra magukba fogadják a gyermekeket. - Nekünk magyaroknak azonban ezt nem szabad elismernünk^ ebbe nem szabad belenyugodnunk, nekünk megcsonkitottságunkban, leromlottságunkban, íi sokkal nagyobb erkölcsi energiákra van szükségünk, mint azoknak az orszá«*-£ § goknak, amelyek létszámuknál fogva is könnyebben megailha.tjnk a hexyűketc ^ Tehát fel kell vennünk a harcot a család, csődje ellen, a családért - foly-g; ™J tattá emelkedett hangon a. kultuszminiszter, - Tévedés az otthonban csak külsőséf,et látni, mint ahogy a mof&nm épitőtöre^vésekben tapasztaljuk. A mai modern építészet talán egészségesebb házakat érit, mint a kúriák voltak 33 de a melegség teszi tulajdonképpen otthonossá a lakást és nem a berendezés A gyerek érezzei magát otthon biztonságban a szülői szeretet melegében. Kér dés azonban az, hogy lehet-e a mai modern korban, amikor a nck nagyrésze a házassága idején is kenyérkeresetre van utalva>biztosítani az annyira fontos otthoni melegséget? Sokan tagadják ezt, mert azt hiszik, hogy a kenyérkereset elvonja a nőt a csal'dtól, és diplomás nő nem lehet egyúttal jó feleség is. Számtalan példával megcáfolhatom ezt. Emlékezzek csak Hugcnnay Vilma grófnőre, az első orvosi diplomás esetére, amikor általános felzu dúlás arról vitatkozott, vajicn nem veszti-e el az a nő a nőiességét, aki diplomát szerez. En . már láttam diplomás nc't aki a teknő mellé állt, de ezt nyugodtan tette, mert nem félt attól, hogy ez a munka deklasszifikálja,hiszen magábanm-rezte azt az értéket,amely ezzel semmi csorbát nem szenved. Ugyanakkor ismerünk úgynevezett "nagyságákat" akik nagysági mivoltukat abban látják összpontosítva, hogy manicürözenet tartana]- és irtóznak minden házi munkától, mert azt hiszik, hogy ez deklasszifikálná őket 6 /Derültség és nagy tapsi/ Teljesen egyéni kérdés, hegy a nő mennyire tudja összeegyeztetni Hivatását a családi élettel. Vannak férfiai-c, akik kivatal után feleségüket agyengyötrik a hivatali referádákkal, lehetséges, hogy lesznek vagy vannak is nők, akik ugyanezt teszik, holott a családi kereteken ki vül kell hagyni minden rideg hivatali problémát és a nőnek feleséggé £s anyává kell átváltoania, - Az az én megrendithetetlen felfogásom, hegy minél intelligensebb és tanultabb a. n ő annál megértőbb élettársa a férjének és annál jobb anyya a v^S gyermekének. Fájdalmas minden férfire nézve az, ha el kell viselnie, hogy.a felesége is dolgozik, de ez a mai nehéz viszonyokból következik, sajnos ha gondtalan otthont, megélhetése és gyermekeinek jólétet akar biztos itani, a férj, a felesége segítségére is szükség van,