Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-23 [024]

Csodálja, hogy a kormány ezzel a javaslattal egyáltalában előállott, ma ami­kor az egész világon igyekeznek a kormányzatok a nép minél szélesebb rétegeit bevonni a felelősség viselésébe és amikor azok az államok ragadják magukhcz világszerte a vezetést, ahol demekrtalkus kormány uralkodik. Azzal folytatta, hegy az a centralisztikas terekvés, amely a kormányt ma is jellemzi, a Bach-korszak maradványa. Akkor a dinasztia érdeke volt a centralizáció. De ma, mikor Magyarország független és önmaga felett ren­delkezik, nem érti, hegy miért kell akkor még ma is ugyanezen centralizációs terekvések felé sandítani a kormánynak, miért akarja a Bach-korszak eszközeit mégjebban érvényesíteni. Azt hiszi azért, mert ezek az urak antidemokratikus alapon kormányoznak és Magyarország népe ellen akarnak kormányozni. Foglalko­zott még a vidéki törvényhatósági választásokkal és azt^. hangoztatja, hogy a fővárosi törvényben Is ugyanazokat a szempontekat akarja a kormány érvényesí­teni » Ezután a szociáldemokrata pártnak a fővárosi önkormányzatban való szerepével foglalkozott, Rámutatott arra, hogy a szociáldemokrata töme­gek csak nénány év óta képviseltetik magukat a törvényhatóságban, azelőtt az önkormányzatban szerepük nem veit. Objektíven, mindenkinek el kell ismerni, azt, amit a belügyminiszter is elismert, hegy a szociáldemokrata párt működéi a törvényhatósági életben nem volt hiábavaló. A felelősség kérdése, mondotta sokkal jobban jut kifejezésre, ha minél nagyobb rétegeknek része van benne, mintha azok a jogokból ki vannak zárva. Ennek a felelősségnek a kedvéért a Lzocláldemekrata párt sekszor elvi szempontekat is feláldozott a fóvárcs ös­szességének kedvéért, Budapest egész népe érdekében. /Általános helyeslés a jobboldalon Is,/ Ha a nemes verseny továbbra is megmarad a pártok között, vaj jen lelnek lesz ebből haszna, nyeresége. Egyedül nyertes csak a fŐvárrs lakossága lesz. Végzetes hiba volna, ha az elvek harca nem ott forrja lei magát, ahol helye van, hanem másutt. Éppen ezért a napvilágot látott tervezetek végzetes hibákkal fcele látja, mert meglévő jogok visszafejlesztéséhez vezet. Mi szükség volt erre a tervezetre. A törvénytervezet minden rendelkezésében a néptől való félelem nyilvánul meg. Az egész választási rendszert olyan intézkedésekkel akarják körülbástyázni, amely nem független, hanem a kormánytól függő többsé­get o.kar biztosítani. Ezután a javaslat egyes pontjait bírálta és hangoztatta hogy a hat évi helyjenlakás kikötése mennyire abszurd. Az egész világon sehol sem tesznek különbséget parlamenti és községi választói jog között. Az al­bérleti szakaszt nem is említi, mert biztosra veszi, begy ez a paragrafus, amely olyan általános .közundort váltott ki és amelyért csak szégyenkezni lehet, hegy napvilágot látott, el fog tűnni. Rendkivül fontosnak látja azonban az autonónia hatáskörének, határainak pontos megvonását, nehogy zavarok legyenek. Az autonómia ereje abban van, hogy hogyan hajtják végre a határozatokat, tehát fontos az admi­nisztráció kérdése Is, Hibája a törvénytervezetnek, hogy folyton a középosz­tályt hangoztatja, tehát egy osztálynak akar előjogokat biztosítani. Kossuti ­ct idézi, aki már 1849-ben hangoztatta, hogy amely nemzet szabadságot akar, annak óvakodnia kell a centralizációtól. A szabadság és a centralizáció tel­jesen szemközt állanak egymással. Való<Ü szabadság csak az önkormányzatnak mi': den téren való érvényesülése mellett lehetséges. Legteljesebb mértékben hely­teleníti a törvénytervezetnek azt a részét, amely képviselőjének, a főpolgár­mesternek a legmesszebbmenő jogokat akar biztcoitani. Emellett a rendszer .nellett az autonómia 'üres frázis lenne, ez a rendszer az autonómia kiguryo­\ lása lenne. Az előterjesztett határozati javaslatot elfogadja. Arra kéri a J közgyűlést, őrizze meg az autonómiának legalább eddigi jogait, lehetőleg igyekezzék e jogokat lel is terjeszteni. Valósuljen meg az, hogy ne a nép elit. hanem a néppel kormányozzanak. Lehetnek ellentétek a pártok között felforás tekintetében, de ez nem lehet akadálya annak, hegy valamennyien összefogjanak a főváros javára. /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents