Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1
1929-07-11 [017]
MÉG MINDIG NEM TUDTÁK BEFEJEZNI A KRAUSZ SIMON-HERE LAJOS-FÉLE RÁGALMAZ ÁS I PORT. Az ismert Halász Lajos-féle tőzsdei ügynek mellékhajtása az a rágalmazás! por,xBBffli|Kfli ffi/ H x lmiqimmm amely Herz Lajos feljelentésére Indult meg érdi Krausz Simon ellen. A feljelentés szerint Herzet október közepén a tőzsdetanács elé hívták a He rz-Lajos-ügyből kifolyólag, amely alkalommal Herz Lajos kijelentette, hogy neki erkölcsileg lehetetlen a körülbelül loo.ooo pwngőt meghaladó összegből bármit is engedni, mert ügyfelei pénzéről van szó Krausz Erre az egyeztető bizottság előtt közbeszólt, ne beszéljen erkölcsről ez hitvány eljárás. Here Lajos feljelentésében még azt Is panaszolta, hogy amikor az egyeztető bizottság Czukor József dr. tőzsdebizományost hivatta magához és vele tárgyalt, Krausz Simon Czukor előterjesztése kapcsán ezeket mondta: Hercz eljárása sem ügyvédhez, sem tisztességes emberhez nem méltó, az volna erkölcsileg a helyes, ha a tárgyalásokat nem a tőzsd épületében, hanem másutt folytatnék, ahol Bezzeg^-Huszágh főkapitány az ügyvéd. Mult év november 17-én tartott a különösen közgazdasági köröket ren kivül érdeklő rágalmazás! ügyben tárgyalást Tamás Lázár dr. büntetőjárásbiró Krausz Simon kihallgatása és több mis tanú vallemástétele után mindezideig még nem nyert Ítélettel befejezést a pör, részint azért, mert Krausz Simon több alkalommal nem"jelent meg a tárgyaláson, részint mert a felek közösen kérték a tárgyalás elnapolását a béke reményében. A mai napra kitűzött folytatólagos tárgyalásra tudvalevőleg Krausz Simon elővezetését rendelte el a jár ásbiró, a beidézett tanuk közül azonban ma egy igen fontos tanu,Czkor József dr. maradt távol s xxxifc ezért ma sem lehetett befejezni Ítélettel a pert. Kilenc óra után tiz perccel érkezett meg Saluslnszky Gyula dr. ügyvéd kisérésében Krausz Sim^n ós nyomban besietett a járásbiró tárgyalótermébe, ahol már régebben helyet foglaltak Hercz Lajos dr. ,Krámer Rmildr.^: jogi képviselője társaságában, nemkülönben a mára beidézett Biach Mihály <s Halász Lajos tanuk és a közgazdasági élet számos érdeklődő reprezentánsa. A tárgyalás megnyitása után a járásbiró megkérdezte a feleket, hogy nem lehetne-e békés uton elintézni az ügyet, Saluslnszky dr. kijelentette, hogy a; ő részükről a hajlandóság erre megvan, mire felállt Herz Lajos és röviden a tárgyalás lefolytatását kérte. Bhch Mihály 53 éves értékpaplrkereskedőt hallgatta kl most a járás biro . Biach elmondotta, hogy tagja volt a Halász-féle ügyben az egyeztető bizottságnak, amelyben Krausz Simon is rézztvett. Akiknek a Halász-féle ügyben érdekeltségük volt, valamennyien meghívást kaptak a bizottságtól, és mmmmmm Így jelent meg Czukor József dr. is. Czukor a megbeszéléssorán hozzájárulási ajánlatot tett, később azonban kijelentette, hogy ezt már nem tuc ja állni, mert a felei szorongatják.Arra a kérdésre, hogy kik ezek a felek, nevezzen meg valakit, ő Hercz Lajost nevezte nem kliensképen. Erre megidézte Her/z Lajos dr.-t is és Munk elnök bevezető szavai után Krausz Simon is próbált hatni Herz Lajosra, előadván, hogy milyen emberfeletti munkát végeznek az ügy sima elintézése érdekében, tegyen meg tehát a maga részéről ±s ő is mindent, hogy az összeomlást elkerüljék, Herz erre klp lentette, hogy ez részére erkölcsi lehetetlenség. Erre Krausz Simon felindultan azt mondotta: Erkelc sről ön Itt ne beszéljen, - A szavakra most már nem emlékszem - folytatta vallomását Biach - de körülbelül még olyasmit mondott Krausz Simon, hogy állítsa őt Herz a bíróság elé, hogy ott tisztázzák ezt a dolgot. Az eset alkalmával Krausz Simon rendkivül feldúlt lelkiállapotban volt. A járásbiró kérdésére, hogy mondta-e Krausz azt is, hogy hitvány eljárás?- a tanú igennel válaszolt, majd folytatólag előadta, hogy az esetet megelőzőleg nmmm amikor az egyeztető bizottság Czukorral tárgyalt, akkor emiitette Krausz Simon, hogy mondja meg Herznek, hogy -Bezzeg Huszágh lesz-az én ügyvédem. Több kérdést intéznek ezután részint Krámer dmil és Herz Lajos, részint Saluslnszky Gyula dr. a tanúhoz,aki ezekre előadja, hogy nem tud arról,hogy Herz Lajos kötött-e Halász Lajossal üzleteket. Czukor vallomásából azonban Itünt, hogy ő a Halász-féle papírokban dolgozott és egyik megbízója épen Herz Lajos volt. Szubjektív érzésének akar kifejezést adni akkor,amikor kéri a járásbíróságot, hogy mérlegelje a tőzsde akkori helyzetét és a hangi latot, a Halász ügyből kifolyólag ugy nézett ki a dolog, hogy ha azt nem rendezik, 3o-4o cég fizetésképtelenné válik. Ta más járásbiró kérdésére, hogy a Halász-féle katasztrófának az ál-Eepofet-üzletek voltak az okai, Biaeh megjegyzi, hogy az ilyen ál-report üzletek rlndenetre óriási^terhekel rónak arra, aki köti, s ha az illetőnek nincsen megfelelő anyag>bázisa, vagyoni romlást okoz. Kmámer ügyvéd kérdésére, hogy tud-e arról, hogy igei előkelő emberek is kötöttek ilyen üzleteket, Biach kijelenti, hogy akkoriban sokat beszéltek ilyesmiről.Most Herz Lajis teszi fel a következő kerdes mondja meg a tanú ur azt, hogy mennyi penzi kellett a Halász-ügy rendez éséJ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR folyt. köv. K szekció «~ i CTj