Magyar Országos Tudósító, 1929. június/2

1929-06-25 [015]

/NÉPHÁZAVATÁS DÖMSÖDÖN. l.f oly tat ás ./ eseményt. Az ünnepi ebéd alatt számod felköszönte és szavalat hangzott el. J HÍREK. ÁPRILISBAN IS TÖbB VOLT A HALÁLOZÁS MINT A SZÜLETÉS BUDAPESTEN. A fővá­rosi statisztikai hivatal most megjelent füzete szerint a születések száma április hónapban is erősen mögötte maradt a halálozások számának. Az év első négy honapjában különben a születések száma 5634 volt, 1300-al kevesebb,mint a halálozások száma. Egyébként április hónapban minden napra 24 házasság, 16 születés és 51 halálozás jutott átlagosan;MOT/B. KÉT ÉS FÉLMILLIÓ JEGGYEL KEVESEBBET ADTAK EL AZ IDÉN A VILLAMOSOKON,MINT A MULT ESZTENDŐBEN. A fóvárosistatisztikai hivatal áprilisi füzete szerint az Idén az év első négy hónapjában két és félmillióval utaztak kevesebben a villamosokon, mint a mult esztendő első négy hónapjában. Tavaly ugyanis négy hónap alatt 100.5 millió jegyet adtak ki, az idén pedig 98 milliót. Ez a áeficit különben, ugylátszik, apadófélben van, mert áprilisbanmár 64.000 emberrel több utazott a villamosokon, mint márciusban. Érdekes egyébként, hogy a villamosvasutak utasforgalmának csökkenésével szemben egyre nő az autóbuszok utfsforgalma. Az idén áprilisban 1,309.000 ember utazott az autó­buszokon, tavaly ugyancsak áprilisban 162.000 emb>errl kevesebb. A villamoson különben áprilisban naponta 872.000 ember utazott, az autóbuszokon pedig 43.600. /MOT/B. TÖRVÉNYSZÉK*­— yZü/ EGY GYULAI ÜGYVÉD RÁGALMAZÁS I ÜGYE A KÚRIA ELŐTT. /Folyt.a 6 .tör vényszé­ki kiadáshoz/ —— —— , A klr á lyi ítélőtábla Major Simon dr.ügyvédet felmentette az ellene emelt vád alól. Az indokolás szerint a tábla bizonyítva látta M a j o r Simon dr.állításait. Ilyen előzmények után került fel az ügy a kurií* Ráth-tanácsa elé. Kvas&y Béla kúriai bir° előadása után Polgár Viktor dr .koronaügyész és kédvigy Gádor dr.védő szolalt fel.A kúria a koronaügy ősz által 1 > jelentett semmiségi panaszt visszautasította és ezzel jogerőre emelte Major £ non dr. felmentését.MOT/K. HÍREK. MUNKÁSBALESET. Kedden délután 6 é r a tájban a K.spesten^a Petőfi utca 12 sfcámu házban léve munkahelyén négy kilogrammba k; kapacs ráesett £ a u e r *éerenc 21 éves kovácssegód nasára. Bauer Ferenc*.-, a kispesti mentek me­J'J flfinp.etöréssel. snlvos ál lanotban a Szent István korházba szállítottak. /1..01/J

Next

/
Thumbnails
Contents