Magyar Országos Tudósító, 1929. április/1

1929-04-09 [010]

módosításaival. Az elnöklő alpolgármester adta elő még, hogy a Tisza Kálmán-téren épitendo kórházat csak a Rókus és a Kun-utcai kórház pótlására tervezték és a Gázgyár igazgatós ágáfcak azért akartak ottan egy részt kihasítani, hogy az építkezés gyorsabban legyen megkezdhető. kert a kihasí­tandó részen a Qázgyár azonnal megkezdhette volna az építkezést és nem kellett volna telket keresni és azon az épitkezést előkészíteni. / Közbe­kiáltások: Ott van a Dob-utcai telek! / Nagyon szívesen elfogadom ezt a telke t. A bizottság ezután elfogadja az előterjesztésig s i 1 1 é r y két muics itásávaly egyhangúlag. A Kistemplom-utca 6. számú állami ingatlan átengedését és ennek tüdobeteg 0 ondozó intézet céljaira' való fölhasználásét a bizottság egyhan­gúlag és vita nélkül fogadta el. ^tjjC Hozzájárult a bizottság ahhoz az előterjesztéshez is, hogy a Horthy - Piklós{_Köröna j én tul a Kökörcsin-és Z somboly a-utoá$r sarkán építtesse fel a főváros a kelenföldi tüdőbe teggondoz étjjEgy különálló épületben,' s erre a célra 140 ezer pengőt szavazott meg, amely összeg már rendelkezésre is áll. Napirenden volt még a főiskolai szociális intézetnek az az ajánlata, amely szerint az intézet a fővárosi regi fertőtlenítő Gyóli-uti telkét 20 évi használatra kéri azzal, hogy ott különböző diszpanzereket•és nép­egészségügyi, szoci' L^nigiéniai berendezéseket létesít. Ez az irtézet az újpesti szociálpolitikai intézet mintájára lenne megszervezve. A kérdés beható tárgyalás alá nem került, hanem 0 s i 1 1 é r y András javaslatára levették a napirendről. Osilléry azzal indokolta m.e<. indítványát, hogy ilyen intézetre nincsen szükség, annál kevősbbé, mert a íiv.mos nem irányíthatná és igy nem lehetne összhangot teremteni az uj intézet és a fő­város hasonló intézményei között.A telekre is szükség van, oda helyezhetik a városi gazdasági hivatalt és raktárakat, az árverési csarnokkal együtt, amely most a Eologház-utcában van. Ezen a telken, a Dologház-utcában viszont fölépithetik az uj gázgyári igazgatóságot, s ezzel az elóbb vitatott prob­léma önmagától megoldódik. Az átalakítás alig kerül 2*)0 ezer,pengojébe a fővárosnak, mlg a Dologház-utcai telep átéritése, abban az esetben, ha - mint már elhatározta a közgyűlés - a telek egy részét át­adják a Társadalombiztositónak székház céljára, az építkezés 1,200.000 pengőbe kerülne. A főváros tehát ily módon megtakarit 1,200.000 pengőt, .0 s i 1 1 é r yhez az egész bizottság egyhangúan csatlakozott, a szo­ciális intézet kérdését levették a napirendről, majd hozzászólás nélkül já­rultak hozzá ahhoz is, hogy a III* kerületben és a X. kerületben egy-egy nemibeteg gondozó intézetet létesítsen a főváros. Az iskolai gyermekvédelmi és iskola-égés zs égügg/i szolgálatról szóló szabályrendelet tárgyalésára alkitott bizottságba a köz­egészségügyi bizottság hat tagot delegált, ezzel az ülés háromnegyed—nyolc órakor véget ért. / MOT / D.-SZ. HÍREK. KIGYULLADT EGY GERENDA A WESCELENYI-UTGA 74 SZÁMÚ HÁZ TETŐZETÉN. Ked­den délután 4 óra tájban a Wesselényi-utca 74.számú egyemeletes ház tető­zetének egyik gerendája tüzet fogott. A tűzhöz nyomban kivonult a közpon­ti őrség, S z i 1 v a y Kornél főtiszt vezetésével. A tűzoltók az égő ( gerenuát néhány perc alatt eloltották, ugy, hogy kár nem esett, /MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents