Magyar Országos Tudósító, 1929. április/1
1929-04-09 [010]
FELOLVASÓ 'ÍVEST TARTOTT A NYELV TUD OE ANY I TÁRSASÁG. A Lagyar Nyelvtudományi Társaság kedden délután felolvasó ülést tartott, amelyen S z i n y e i József elnökölt. Elsőnek Gál János dr. mutatott be két részletet most megjelenő, nagyobb stílustörténeti tanulmányából. Az előadó a bemutatott első részben a középkori irói lelkületet elemezte és rámutatótt,hogy ez a lelkület kettős jellegű; egyrészt még éltek a középkor Írójában a pogánykcri fcrmahagyományok, másfelől pedig mindjobban a keresztény eszmék uralma alá került. Gál János a második részben a kódekszirodalom nyelvesztétikai értékeiről szólt. Ezután Jani esek István a British Múzeumban, az oxfőrei, a c ambridge-i és az indiai minisztériumi könyvtárakban folytatott kutatásai és tanulmányai alapján arról számolt be, hogy az " Etil " szó a Volga, a " Duba " szó pedig a Don folyóknak a perzsa, arab és török nyelvekben megtalálható neve. S z Ínyei József elnök mindkét előadónak köszönetet mondott elismerésremélto értekezéséért. / MOT / E. HÍREK. MÁJUS 4-ÉN 45 GAZDA INDUL TA1 ULMÁNYUTRA OLASZORSZÁGRA. A Faluszövetség 45 gazda számára gazdasági tanulmányutat rendez, azzal a céllal, hogy a tanulmányúton résztvevő magyar gazdák Itália gazdasági, ipari és szövetkezeti életének tanulmányozásán kivül az olasz művészetek forrásait és a műemlékeket is felkeressék. Az olasz gazdatársadalom és a hivatalos körök fényes ünnepségek keretében fogadják a tanulmányút résztvevőit. A tanulmányút iránt a magyar gazdatársadalom minden rétegében nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert az ut szakszerű megrendezése az olasz vezetőkörök közreműködésével minden tekintetben biztositja a kirándulás sikerét. A^Faluszövetség gazdasági tanulmányútjénak célja a két nemzet közötti agrárkapcsolatok elmélyítése, másrészt pedig megteremtése azoknak a gazdasági lehetőségeknek, amelyek Magyarország mai helyzetében a magyar agrártársadalom előnyére szolgálnak. A tanulmányúton résztvevő 45 gazda május 4-én indul Budapestről. A Falnszövetség április 16-ig fogad el jelentkezéseket. A részvételi dij 470 pengő, az utazás a gyorsvonat II. osztályén történik. - A Faluszövetség ugy értesül, hogy a fascista Olaszország gazdatársadalma körében mozgalom Indult meg, hogy a magyar gazdák látogatását olasz részről viszonozzák. Az olasz gazdák az eddigi tervek szerint szeptemberben keresik fel Magyarországot és Budapestet, hogy igy a két nemzet gazdasági élet[vezetoi közvetlen érintkezés utján közelről is megismeriék egymást. /KOT / B. jj^ . POLTT I K A. RUBINEK ISTVÁN TEÁT ADOTT AZ E OYSeGE3PARTBAN. Rubiné k István országgyűlési képviselő, az Egységespárt ügyvezető-alelnöke kedden este aZ Egységespárt Esterházy-utcai palotájának termeiben teát adott, amelyen a kormány tagjai csaknem teljes számban, megjelentek. Résztvettek a teán a felsóház és a képviselőház egységespárti tagjai, a főispánok, valamint a magyar társadalmi és politikai közélet számos más kiválósága. /\ OT/fti:.