Magyar Országos Tudósító, 1929. március/2

1929-03-28 [008]

SOMOGYI NUSI SZAZPENGÖS SASHALMI VENDÉGSZEREPLÉS! KEK EPILÓGUSA. iiiúit év nyarán Vajda Sándor közvetítésével Déri Sándor szinnazi ügynök fel­kérte Somogyi Husi szinmüvosznöt, hogy lépjen fel az egyik sashalmi nagy vendéglőben rendezett mulatságon. Abban állapodtak meg, hogy a művésznő száz pengő felléptidijat kap,amely összeget Déri Sándor nyomban az előadás folyó­sítja. Amikos Somogyi Nusi megjelent, Déri Sándor kijelentette, hogy csupán 5o pengőt tud fizetni, a másik ötven pengőről pedig egy bont ad. Somogyi Nusi ennek ellenére is fellépett,, s a műsor után legnagyobb meglepetésére Déri Sándor egy százpengőről kiállított bont nyújtott át,amire vonatkozólag azt a megjegyzést tette, hogy, a közönség részvétlensége folytán nem folyt be még annyi sem, hogy a megM£p|tóo , itet m£mmyengőt kifizesse. Emiatt Somogyi Nusi csalás cimén feljelentést tett a rendőrségen Déri Sándor ellen, Az ügyben nemrégiben hozott Ítéletet a budapesti büntetőjárásbí­róság. Déri Sándor azzal védekezett, hogy igéretét be akarta váltani, azonban annyi sem folyt be a pénztárba, hogy a művésznőnek az igért ötven pengőt azonnal kifizesse. Somogyi Nusi tanúvallomásában azt adta elő, hogy Déri Sándor a műsor utánra igérte kifizetni a pénzt, s csak azért lépett fel,mert f-ltaftimm, hogy művészi reputációján csorba esik.A bizonyitás! eljárás lefoly­tatása után a járásbíróság Déri Sándort felmentette az ellene emelt vád alól. Amfomg^mMustafemi Az ügyészi megbízott felebbezést jelentett be Oóri Sándor terhére,akinek ügyét ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Riedl ta­nmese, mint felebbviteli bíróság.A periratok ismertetése után a büntetőtör­vénye aék helybenhagyta Déri Sándor felmentés ét % x.0.m0o\ azzal, hogy magánjogi követelésről van szó./MOT/Kr ---AZ IGAZSÁGÜGYMINISZTER LÁTOGAT/S A AZ ORSZÁGOS PIROI ÉS ÜGY, SZI EGYESÜLET SZkKHnZABAN.. Zsitvay Tibor dr, igazságügyminiszter látogatást tett az Országos Birói és ügyészi Egyesület székházában és ez alkalommal Wolf'f Károly az egyesület el­nöke tartott üdvözlő beszédet és az igazsagügymlniszter a beszédre adott vá­laszában érdekes kijelentéseket tett a birói státuskérdés rendezésével kapcse latban. Mind a két beszédet szószerinti kzövegben közli a Birák és Ügyészek Ln.pjának legújabb január-márciusi száma.A vitéz Boronkay István dr. ügyészsé­gi alelnök szerkesztésében megjelenő lap közli Pinkey Ferenc dr. koronaügyész helyettes cikkét "a koronaügyészi csatlakozás első évi mérlege" cimen, Mészöly Endre dr. járasbiró és Gyulay Ernő dr. törvényszéki biró érdekes cikkeit a birói szolgálat egészségügyi kérdéseiről és Tarajoss y Béla dr. szegedi tö ­Vényszéki biro fejtegetését a büntetőigazságszolgáltatás egyszerűsítéséről. A kitűnően szerkesztett érdekes hirekben bővelkedő lap kapható az Országos Eiroi és ügyészi Egyesület székházában /i.Ráth György-ucca 2c/ és vitéz Bo­ronkay István dr. királyi ügyésznél, /MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents