Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-13 [007]

H I R E K. A EAGYAR EGYETEMI IFJÚSÁG ÜNNEPSÉGEI MÁRCIUS IDUSÁN. A Magyar Egyetemi Hallgatók Turul Bajtársi Szövetsége a műegyetemi Hungáriával együtt rendezi március 15-én az egyetemi hallgatóság szokásos ünnepségét, A bajtársi egyesületek reggel nyolc órakor gyülekeznek az Eg vetem-téren, kilenc órakor zárt sorokban, zászlókkal vonulnak az irredenta-szobrok, a Kossuth-szobor és a budai Honvéd-emlék megkoszorúzására. Délelőtt tizenegy órakor a szé­kesfővárosi Vigadó nagytér .lében tartanak ünnepséget, mig délután félhárom­kor a Pólyavárban gyűlnek össze, ahonnan hárim órára a Nemzeti Múzeum lép­csője elé vonulnak , majd a Petófi-szoborhoz zarándokolnak, melynek talapza­tára ráhelyezik a magyar ifjúság babérkoszoruját,/MOT/O• A ZSIDOKONGRESSZUST ELüK ."SZITO ORSZÁGOS BIZOTTSÁG Ü'LESE . A Zs idokong^e s z­szust Előkészitő Bizottság, amely tegnap ült öss ze, ma délelőtt tiz órakor folytatta tanácskozásait a Pester Lloyd dísztermében. Az ülést báró K o h n e r Adolf nyitotta meg és a napirend tárgyalása előtt a Pesti Iz­raelita Hitközség beteg elnökét, Kaszab Aladárt üdvözölték. Dr.S z a b o 1 c s i Lajos a zsidó egyetemi hallgatok helyze­téről beszélt és külön beszélt a belföldön és külön a külföldön tanulókról. Magyarországon összesen 1200 . zsidó" hallgató látogetja az egyetemet, 600 a fővárosban, C a vidéken. Igen jelent. >s körülmény, hogy a minisztérium a Magyar Izraelita Főiskolai Hallgatók ft«sz á.-cs Szövetségének alapszabályait jóváhagyta. A külföldön tanuló magyar zsidó egyetemi hallgatókról szólva köszönetet mondott a >., «• • külföldi zsidóságnak, különösen az Allience Israelite-nek, amely havonként tiezezr frankkal támogatja a küllőid ön élő és tanuló magyar zsidó ifjakat és Parisban menzát tart fenn a részükre. Eddig 1450 oklevelet szereztek külföldön a magyar zsidó egyetemi hallgatók, akiknek nagy grés ze külföldön hel yezkezedett el. Von közülök a milánói rákkutató intézetben, a római állami statisztikai hivatalban, a francia Kongóban, Délamerikában és a hollandi gyarmatokon egyaránt .rr. N y i t r a i Elek Parisban ügvvéoi oklevelet szerzett és a dis.sertácioját francia nyelven olvasta fel"Kisebbségi problémák Középeuropában" cimen, amelyben rámutat ot t a trianoni .szerződés igazságtalan s ágaira. Ez a mü ­mondotta - szimbóluma a magyar zsidóság hazafias lelkületének. Utána M e z e i Sándor dr. a zsidó közalap felújítására tett javaslatot, melynek az a célja, rogy a zsidóságot, magyar szellemben ne­vvlje és fejlessze. A közalap megújításának az előkészitésére bizottságot delegáltak, amelynek élén báró E o h n e r Adolf, V i d a Jenő felsőházi tag, báró ff e i s z Alfont, Kaszab Aladár, báró Hatvani Ber­talan ésDirsztai Gedeon állanak. K o h n e r Adolf b ró bejelentette, hogv tízezer pengőt adományoz az alapnak, rövidesen ujabb tizenhatezer pengőre van kilátás és reméli, hogy.a közalap tőkéjét egymillió koronára tudják emelni. Dr.W i n k 1 e r Ernő nagykanizsai főrabbi a vidéki zsidó­hitközségek megmentéséről szólott, mert mint mondta, egyre sorvad a hitélet a falvakban. Rámutatott arra, hogy míg 1910-ben 12^-al szaporodott a zsidó­ság Magyarországon, addig 1926-ban a 477.000-nyi zsidóság mindössze 428 fővel szaporodott. Hangoztatta, hogy nemzeti érdek a zsidó iskoláknak ál­lami támogatása és áldozatok arán la biztosítani kell a zsidó hitoktatást. Javaslatot tett arra is, hogy a rádió utján vallásos délutánokat *a/rtsanak a zsidó irodalomból és történetből. * Ezután albizottságokat alakítottak meg és a pénzügyi aloizott­ság. élére G 1 ü c k s t a h 1 Samu felsőházi tagot, a vidéki bitközségek bizottságába L ö w Immánuelt és dr.D é s 1 Géza országgyűlési képviselőt, . a nyagoi jbizottság elnökévé Sándor Pált, a diákbizotts g- Vezetőjévé \ Hevesi Simon dr. - és B u a I Goldberger Ledt válasz­tották. Befejezésül dr .p a t a L József indítványára üdvözölték az / ötvenéves E i n s t e i n Albertét, a kiváló Ncbeldijas fizikust, és el­\ határozták, hogy a kultuszminiszter támogatását kérik a zsidó menza fenn­l tartására. /MOT/E.

Next

/
Thumbnails
Contents