Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-13 [007]

FŐVÁR OS . -—INTERPELLÁCIÓ AZ AUTÓTAXIK ÜGYÉBEN. Annakidején a közgyűlés ugy határozott, hogy taxirendszámot kapnak a Baross-féle nagyvállalaton kivül kisehb testületek is, többek között a Kékosz. Ezek a testületek március 15,-éig kötelesek a^kez­lekedési ügyosztályhoz azoknak a listáját benyújtani, akik számára rendszámot kérnek. A jelentkezés határideje még nem telt le, de az egyes testületeknél .i..m--• már eddig Is jóval több tag jelentette be; hogy igényt tart taxirend­számra, mint ahány rendszám szétosztásra kerülti Dr. Földváry Béla törvényhatósági bizottsági tag most a legközelebbi rendes közgyűlésre interpel­lációt jegyzett be a Kékosznak juttatott 30 taxirendszám ügyében. Földyáry rá akar mutatni arra, hogy a taxirendszámra igényt bejelentők közül egyesek­nek kisebb-nagyobb összeg lefizetése ellenében helyezték kilátásba, hogy taxi­rendszámot kapnak. Földváry március 20.-án terjeszti be interpellációját* /MOT/SZ. MEZŐGAZDASÁG. u ,v ; . > —-AZ ORSZÁGOS ME Z0 GAZDA SÁGI KIÁLLÍTÁS ES VASÁR KÜLFÖLDI LÁTOGATÓI. Az Or* szagos Mezőgazdasági Kiállitás és Vásár iránt nemcsak Csonkamagyarországon, hanem az összes szomszédos és távolabbi államokban is rendkivül nagy az érdeklődés. Mint a múltban, az idén its meghívást kaptak a gazdasági össze­köttetések szempontjából figyelembe jövő államok földmivelSéügyi kormányai, állattenyésztési ős mezőgazdasági intézményei, valamint a külföldi diplomá­ciai testületek és a kereskedelmi kamarák ls. A román és a jugoszláv föld­művelésügyi kormányok máris közölték, hogy a kiállításra hivatalos bizott­ságot külöenek ki, de más külföldi államokban lévő követségeink is értesítet­ték az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, hogy az ottani kormány kilátás­ba helyezte a hivatalos szakemberek kiküldését. A román földmivelésügyi kor­a ány már ki is jelölte a delegációt, amelyben J. B r a i 1 a és E.M.P e t­r I n i miniszteri főigazgatók, J. Oamaraflesmu volt miniszter, G.H. M anolescu állattenyésztési főfelügyelő, H.. 3 t a i c ••©. v i cl kamarai elnök és G.H. K. Constatine s c U professzor foglalnak helyet. _A jugoszláv földmivelésigyi minisztérium tizenöt tagu gazdákból álló bizottságot .küld a kiállításra, az állattenyésztési osztály főnökének, dr. P r o h a s k a-nak vezetésével.Szek a d legáclók nemcsak tanulmányi célok­ból jönnek, hanem • • » .:•>..-. • •««• ' ."» tenyész­állatokat is vásárolnak. Az Erdélyi Gazdasági Egylet és a regatbeli "torailai mezőgazdasági kamara is nagyobb tanulmányi csoportokkal készül Budapestre és ugyancsak nagy az érdeklődés Csehszlovákia részéről is, ahonnan szintén több gazdasági egyesület és szervezet jön a kiállításra csoportosan. Ausztriá­ból főként az átcsatolt Burgenlandból és Stájerország részéről tapasztalható érdeklődés. Máris több állattenyésztő szervezet hivatalos tényezője tudatta érkezését, ezenkívül az alpesi gazdák is egy tanulmányi csoportot küldenek ki, valamint megjelenik a grottenhofi gazdasági iskola negyven tagu tanulmá­nyi társasággal. Olaszország gazdasági köreinek figyelmét is magára vonta a kiál­litás és máris jelezték, hogy a katonai ménesek igazgatója 0 u g i n 1 ezre­des, Carosi Martenozzi gróf állattenyésztési kormánybiztos, Bartolo Maymone dr. a római állattenyésztési kisérleti állomás igazgatója és még mások S z 1 1 v a y Gyula dr., a római állattenyésztési kisérleti állomás asszisztensének kíséretében Budapestre jönnek. A rémai magyar követség közlése szerint az olasz ibltím ive lési 1 kormány ás hivatalos bizottságot küld a kiállitás tanulmányoz ás ara. Német­országból többek között H e y n e lelpzigi juhászati igazgató és a berlini Viéhzentrale igazgatója dr.F e 1 k 1 Jelezte'érkezését." Az idei kiállitás látogatottsága az érdeklődés után itélié két­ségtelenül az összes eddigieket felülmúlja, amit nagyban elömozdit az,hogy a magyar külügyminisztérium március 16-25-ig • ' «•'-•• • • a legnagyobb előzékenységgel tette lehetővé, hogy a kiállításra utazó külföldiek vizűm nélkül léphessék át a határt és a vizumot egyharmad áron szerezhessék be a kiállítás területén működő útlevél-kirendeltségen. /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents