Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1

1929-01-09 [001]

ZU INTERJÚ UTÓJÁTÉKA /Folytatás 4. kiadáshoz./ egyhónapi fogházra és ezer pengő erkölcsi kártérítés megfizetésére itélte el. Súlyosbit6 körülménynek vette a törvényszék azt, hogy a cikkben becsületsértő kifejezések is vannak. /í!CT/ Ma. ZU FR0HA3ZKA EMLEKRLBUM /*rlytatás 4. kiadáshoz./ A cikkek ismertetése után Kálla y Miklóst hallgatta ki az elnök. -,»Nem érzem magam bűnösnek - hangzott a szokásos kérdés után a vá­lasz,-a cikket azért írtam, m nfk- e z az. album sérti p rohászka püspök emlékét s meg akartam akadályé znl, hogy e nnek a munkának a terjesztésével más, igazán méltó és nivós- munkákkal szembén a közönség bizalmát veszítse. A valóság bizonyitá séra vonatkozó indítványokat a védőm fogja előterjeszteni - fejezte be védekezését Kállay Miklós. Ezután ^indy Zoltán dr. terjesztette elő a valóság bizonyításá­ra vonatkozó indítványát,amellyel azt kivánta bizonyítani, hogy a sajt°nak kö­telessége volt felhívni a figyelmet, hogy Frohászka püspök emlékét üzleti vállalkozásra használva x fel, nem méltó firmában és tartalommal bocsátották kőzne az emlékalbumot. Bangha Béla péter, a jezsuita rendház főnökének, Le­p old Antal címzetes püspök, Erdősy József és más tanuk kihallgatását indítvá­nyozta a valódiság bizonyításával kapcsolatban. Azzal a ténnyel szembe*, hegy az esztergomi főegyházmegye a könyv re megadta a 'nihil obsta ' jelzést, nus^ginldbrqe^^ megállapittatni kívánom a tanuk utján,hogy ez nem jelent sem felülbírálást, sem helyeslést a mü formájával vagy irodalmi tartalmával kapcsolattan. A főmagánvádló képvi­selője becsatolta Serédi Jusztinián követségi tanácsos levelét az emlék­altoramra vonatkozóan, ezzel szemben én becsatolom Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás levelét ugyancsak erre a körülményre nézve. Az egyetemi almanach­hal kívánom bizonyítani,hogy ifj. ^eldy Lászl° ir. nem egyetemi tané?, hanem ^imzetes nyilvánis egyetemo tanár - fejezte be előterjesztését Hlndy holtán dr vedo. Ezután a főmagánvádlók képviselői terjesztettek elő ellenbizonyí­tást és az indítványok meghallgatása után a törvényszék helytadott a valóság bizonyítására irányaié indítványoknak és közérdekre való tekintettel elrendel te a vlaódiság bizonyítását. Bangha Béla páter, a jezsuita rendház főnöke állott mint első tanu a törvényszék elé. - Ismeri főtisztelendő ur ezt az albumot? - kérdezte ^éhes elnök a becsatolt Frohászka albumot felmutatva. - Igen, láttam - válaszolt ^angha píter. - Tud arról, hegy a mü szerzője a közéleti nagyságok megtéveszté sével szerzett közleményeket a kiadáshoz? - plyen formában nem, annyit mond a tök,hogy tőlem is kért a tanár úr cikket, ha jól emlékszem Csernoch beid ogult hercegprímásra ls hivatkozott, és magamnak is az volt a benyomásom, a hozzám intézett levél alapján is,hogy repretentetiv kiadás lesz. Én cikket akkor nem adtam, hanem utaltam arra,hogy a Nemzeti újságban megjelent cikkemet reprodukálhassák, - Ha tudta volna főtisztelendőséged, hogy ilyen lesz a kenyv, akkor is irt volna bele, vagyhozzájárulását adta volna hogy a cikke megjelen­jen - kérdezte Avedik Féli dr. szavazóbíró. - Nyugrdtan mond::atom,hogy akkor nem. Lepold ^ntal dr. címzetes püspök a következő tani, ugyancsak azt adta elő vallomásában, hegy amikor felszántották a cikkírásra, az volt az impressziója,illetőleg a tudata, hogy Illetékes tényezők állnak a munka mögött leginkább a Szociális %sszi°társulat kezd eményezésóre gondolt. Később tudta meg,hogy privát vállalkozásról y an 32 ó, pedig ha ezt tudta volna,semmié aétre sem irt volna ebbe az albumba. Az elnök kérdésére újólag ki.jelentette,hogyazt hitte,hegyba katolikus társadalom kívánságára szerkesztik ezt az albumét. Meg emiitette, hogy átadott Trldy ta némák több Prohészkára vonatkozó adatot,ame­lyek Rlchner Elemér birtokában voltak,mert arra gondolt,hogy ezekből is fel lehet egyatmást használni az emlékalbum feldolgozásánál. Kincs ben^raást tett reá,amikor az album megjelenése után azt látta,hcgyegy legényegyletl jegyzőkönyvet közöltek az emlékalbumban s ebből azt következtette,bogy még ha jdszándékuan ls, de kellő kritika nélkül szelektálták az anyagot. r>^mb*váry dr. kérdésére megjegyezte, hogy azt nem állítja,hogy loMypr'-fesszor őt di­rekt megtévesztette volna s azt sem, hogy rosszhiszeműen járt volna el. - M egfeleltfce, méltó v>lt-e ez az album Frohászka püspök felejthetetlen emlékének? - kérdezte xi állay lvl iklós. - Az én környezetem véleménye szerint nem s meg kell mondanom hegy az én magam véleménye i3 ez. /Folyt.köv./ M./

Next

/
Thumbnails
Contents