Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1974-1975 (1-a-66)
1974. szeptember 30. / Nyilvános Tanácsülés - Rektori székfoglaló beszéd - Jubileumi oklevelek átadása - Eskütétel
4 “i Azoknak tehát -, akik a nagyvizek partjánál állnak, csónakba szállni segiteni és kivinni erre a nagy vizre az időtlen idők óta érkezőket, az újra felfedezés belső erejétől küldötteket, talán nem túlzók, ha azt mondom - a nemzet előtt is meg kell állni tudniok. Vezetőknek éppúgy, mint személy szerint mindenkinek, aki ebben részt vállal. Ha már ebbe a hasonlatba bonyolódtam ami azt hiszem azért mégis érthető - hadd folytassam ebben a gondolatban. Felelősségünk azért is nagy, mert azokról van szó, akik életüknek sokszor visszafordíthatatlan útjára léptek, tehát meg kell tanitani okát.az élet, a vizek törvényére, a megismerés boldogságára. Oly könnyű ezt igy kimondani és mennyire nehéz és bonyolult kérdések tömörülnek e gondolat mögött. Tanárnak, tanítványnak sok fegyelemre, bölcsességre és akaratra van szüksége, hogy amikor végül is valaki ég és viz között egyszer elindul egyedül, amikor már saját erőire marad, amikor saját belső törvényei ráépültek a nagy törvényre, saját.boldogsága felé indulhasson, Törvény és boldogság ... Értelmi és lelki biztonság. Mindegyik olyan iránytű, melyeknek sérüléstől mentesnek kell lennie, mert különben sohasem talál ki a nagyvizre, ami ha elődöktől többször is megjárt, mégis mindig tiszta és mélysége mindig újat is igér. Ha a parti vizek sodrába reked, mindig az elődök, vagy akár az imént indultak hullámverésében halad, ahol néha bizony evezője az iszapba ér és zavarossá, teszi önmaga és tán a különben jelentős hajós útját is, Ha valakinek, a közülünk, a tőlünk indulónak megadatik az új, a nem járt vizre találás gyönyörűsége, kisérje őket tiszteletünk, a kortársat felismerő barátság, a továbblépő jelentősége. Furcsa módon e messzire érők nem vesznek el a horizonton, hanem kiteljesedve, fényük visszasugárzik a parton állókra, az újból indulókra és bizonyára lesznek, akik ebben a fényben indulva, még messzebbre eveznek, velük látóhatárunk ismét nő és teljesebbé lesz. No, de végül is.visszatérek a reális partra, hagyva a jelképi beszédet. 176/St/1974/BJ
