Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1964-1965 (1-a-56)
1964. szeptember 22. / Igazgatói Tanács ülés - Tantervi vita - Jubileumi diplomák - Iparművészeti Főiskola tanárképzése - Személyi kérdések - Felszabadulás 20. évfordulójának ünnepe - Szemorvosi vizsgálat - Kőszeg város Tanácsának elismerő levele
k- 4 -hogy munkájuk nem tervszerű, tanmenetileg nincs meghatározva és arra vannak utalva, hogy saját fejük szerint orientálódjanak az iskolán kivüli élet felé. Valóban az a helyzet, hogy a különböző műfajok részéről támasztott igények magasabb kvalifikácót kivárnak a művésztől - és akkor kiderül, hogy az egyoldalúan képzést fiatal művész a rábízott feladatokat nem tudja megoldani. Ezért kell kialakítani egy olyan tanmenetet, amely a sokoldalúan képzett művészt adja a társadalomnak. Kádár György: Meglepőek az aggodalmak, mert hiszen ennek a problémának megemésztéséhez elég hosszú idő állt rendelkezésre. Nagy hiba volna valami elhatározást, amit még meg sem valósítottak, máris megváltoztatni. Véleménye szerint a szóbanforgó VII.év nem egy zárt keretek között folyó nevelés, meggondolandó, ezek a hallgatók ne kapcsolódjanak-e be valamelyik müvésztelep munkájába, pl. Kecskemét igen alkalmas volna erre. E képzési szisztémát éppen a műfajokban történő továbbképzés teszi indokolttá, mert ami a területen ma uralkodik, az egyenesen hajmeresztő. Éppen ezért változatlanul a három éves mesterképzés mellett szavaz. Bence Gyula: Nem ért egyet a most felmerült problémákkal, mégpedig azért, mert amikor a főiskola uj jellegének kialakításáról volt szó - emlékezete szerint nagyjából egyetértett abban mindenki, hogy a közoktatás és a társadalom nevelése terén felmerült szükségletek kielégítését főiskolánknak vállalnia kell - megegyezésre jutottak. Elfogadták a négy éves tanárképzést, ugyanakkor nyomatékkai és állandóan hangsúlyozták, hogy a művészi kultúra területén vállalt kötelezettségükről nem mondanak le. Felmerült a kérdés, ha tanárképzővé alakulunk, akkor a művészképzés hol folytatódjék. Bennünket a tradíció és a jövő is kötelezett erre. A tantestület egyes tagjai részéről élesen vetődött fel az aggodalom: lemondtunk a művészneveiésről? Nehezen tudtuk megmagyarázni, hogy nem erről van szó. A minisztertanácsi határozat e tekintetben egyértelműen nem rendelkezett, ezért a főiskola álláspontja rendkívül fontos. Nem lehet kiindulni azokból a nehézségekből, amelyek a növendékek magatartásából eredőek, hanem a tartalmi kérdésekből. Miután elég hosszú ideig volt bizonytalan az, hogy miképpen induljon el a vizuális nevelés egésze, felmerült annak szükségessége, hogy a művészképzés igen fontos szerepet töltiCoe az eddigi tanulmányi rendben, a kereteket ki kellett tágitani a társadalmi igények jelentkezése folytán.
