Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1961-1962 (1-a-53)
1962. július 16. / Igazgatói Tanács ülésNépköztársasági ösztöndíj kiadása - Arany diploma kiadása - Felsőfoku oktatási intézményekről intézkedő rendelet
- 3 -Annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a tanári karnak semmi kifogása nem lenne az ellen, ha a felvételekkel csupán a csucsbizottság foglalkozna, amely bizottság teljes betekintést kap a jelentkezőről. Végvári Lajos beszél a jelentkező jelleme és képessége összevetésének fontosságáról. Kádár György: Nemes László: . — - —--y ■ Úgy véli, hogy a jelenlegi felvételi rendszer az igazságosság követelményét messzemenően igyekszik kielégíteni. Demokratikus módon igyekszik a vezetőség figyelembe venni a tanári kar véleményét és javaslatait, valamint az elméleti bizottságok véleményeit. Bár Ék és Kádár elvtársak részéről megbecsülendő érvek hangzottak el, de feltételezhető, hogy a tanári kar nem venné jónéven, ha az ő véleményüket kizárnák, ezenkívül a csucsbizottságnak is szüksége van a javaslatokra. Domanovszky Bndre: Mint Bence elvtárs is mondotta, e kérdésben most dönteni nem lehet és ha változtatásra kerül is sor, azt csak jövőre lehet érvényesíteni. Be kell vallani, hogy még tavaly is listával a kezükben kezdtek hozzá a tanárok - persze nem mindegyik - a javaslattevő munkához, ez tette szükségessé a legnagyobb titkosságot. Kétségkívül itt is számtalan hiba lehetőség van, de bizonyos mértékig nagy előnyöket biztosit. Az, hogy a tanári kar javaslatát egyénenként, vagy csoportosan készitse el jsxxshatát, nincs szabályozva. Bizalmatlanság kérdéséhez: a csucsbizottság a legmesszebbmenőkig a tanári kar véleményére kiván támaszkodni, amikor dönt. A vezetőség nem is vállalkozhat arra, hogy egyedül döntsön, mert végül is a tanárok foglalkoznak a növendékekkel, az ő véleményük a mérvadó. A csucsbizottság kizárólag a tanárok szakvéleményére kiváncsi, amelyhez hozzáteszik a kédervéleményékét. Kétség kivül itt is adódhat sok hiba, hiszen a rövid beszélgetés alatt az ember igazi énjét megismerni nem lehet, máris sok probléma vetődött fel ez idén az emberi magatartást illetően. Tulajdonképpen egy felvételi vizsga a jelölt képességéről sem ad teljesértékü képet. Kádár G?/örgy: Javasolja, a csucsbizottság ne csak a kész anyagot tekintse meg, tegye birálat tárgyává, hanem a munka inditását is. Közben Bence elvtárs hivatkozik az esti tanfolyam munkájára, amellyel kapcsolatban Kádár elvtárs kifejezi nem megnyugtató véleményét. Domanovszky Bndre: Egyetért Kádár elvtárs aggodalmával, jövőre ezen is változtatni kívánnak. A felvételi vizsga módszerének kérdését pedig a következő tanév kezdése után ismét napirendre kell tűzni. Bizalmatlanságról pe-