Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1952-1953, 1953-1954 (1-a-46)
1953. január 30. / Főigazgatói Tanácsülés - MTA átirata amelyben elismeréssel szól Koffán Károly munkásságáról - Élbrigádi tagságra és jutalmazásra javasolt diákok ismertetése - G. Szabó Kálmán ismerteti a tajztanárképző főtanszak államvizsga tételeit
Bortnylk 3»: Bernáth Aurélt Hoz anyai holtán: , £o*tny lk Sándor : 1 K ■ • Sziklai Imre;-11-Hogy *é£itő lesz-e,vagy romboló a megrovás , azt előre nem lehat kiszámítani. A mi szokásunk az, hogy ha vannak ilyen problémák,megbeszél ftik a hallgatókkal a dolgokat, akár többször is. Pátayval ez még nem történt mag,mert első eset,hogy ennyire fel kellett figyelni. De hajlandó v ígyok elfogadni Habinovs* ky elv tár a elgondolását, hogy próbáljak meg a nyilvános megrovás helyett először beszélni Vele, — utána úgyis akartam - és ha a’négyszemközti beszélgetés után is ilyen marad, akkor kaP nyilvános megrovást, ügyelőre felfüggesztjük! próbáljuk meg, ’hátha igy is elérünk valamit, Még Szőny I elv társsal is fogok beszélni, hogy er5sebben vegye kézbe. He állítsa sajátmagát bűnbaknak. Szőnyi nem tanít olyan módszert, ahogy Kondornál is láttuk. A tapasztaltak után azonban fenntartom azt, hogy talán hasznosabb lenne az erősebb megoldást választani. *A négyszemközti be azélgetést'helyesebbnek tartom.Ismerem az esetet; ez jobb lenne. Épen ezért,mert jelentős elvi kérdés,amire Ék elvtárs felhívta a figyelmet,el kell időzni .ennél az esetnél. Pataynál az a helyzet, hogy feltétlenül becsületes' és gerinces ember, aki kiáll a maga álláapontja1 mellett. Ham ezt hibáztat juk’ hanem azt, 'hogy elvi álláspontja helytelen, szöges ellentétben van a mi elvi álláspontunkkalEzt meg kell mondani minden staniolba csomagolás nélkül. Pátzay mester azt mondja, hogy raicsurini munkáról lenne szó. Patay nem uj irányban végez kísérletet, nála nagyon régi és helytelen irányzat felújításáról van szó- Kiindulni olyan álláspontból, mint sztn, összhang»stb. Kz ideális álláspont, és ezzel szemben élesen állást kell fogl árni. Hem a nyegleségét bíráltuk volna meg, hane-m, hogy elvileg helytelen irányban indult el. He akarjon olyan jogokat vindikálni magának, mint az érett művész, akikkel szemben a Párt igen nagy megértést és türelmet mutat és akik maguk is keresik az utat s akiknek a háta mögött 30-40 éves művészi fault v gp. ÍTeki nem lehet-utón elindulni.A bírálat nagyon helyénvaló lett volna»Hem érintette vo^Lna az önérzetét, nem megszégyenítés lett volna, hanem csak annyi, hogy nem eszmei tartalmú a művészete, A négyszemközti beszélgetés akkor lenne eredményes, ha azután ki is-állna a társai felé ezen a téren. A gyerekek úgy beszélnek erről mintha ők lenénnek; a bajnokai a szooiali sta^-realista művészetnek és a tanáraik nem bírálják meg őket. f . Ha ilyen esetet megróvunk, az. nemcsak egy embert érint hanem mindenkit, aki ilyen irányba menne. Wem véletlen sem, hogy pl, a könyvtárban jelentősen megszaporodott azoknak a száma, akik kizárólag csak impresszionista nüv-eket tanulmányoznak azzal a megokolással hogy formai szempontból tanúImányozzák ezeket. _ arna Lváv^l kapcsolatban szeretném ,na a roigMgatőJ tanao* veWnyét M« Sínét C a* .1 .3 félé.1*n az,ml_ nárlnTOt l. «Mtttt. Hoar 8 fornall.ta líényba