MNL-OL-XIX-A-83-b 3201-3250/1961
3230/1961. Magyar NK-nak a Duna halászati hasznosítására kötött nemzetközi egyezményhez való csatlakozásról
I a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya Iskov ilekszander Akimovic s ot, a Szovjetunió miniszterét, a Bolgár Népköztársaság Kormánya Lalju G-anosevet, az élelmiszeripari miniszter első helyettesét, a Román Népköztársaság Kormánya Konsztantin Teodort, a közszükségleti cikkeket gyártó ipari miniszterének első helyettesét , a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya Nikola Dzsuverovicsot, a Szerb Népköztársaság Végrehajtó Bizottságának tagját, akik, megfelelő rendben és a kellő formában talált meghatalmazásaik kölcsönös bemutatása után a következőkben állapodtak meg. 1, oikk. > A Szerződő Belek a dunai halászatot a fennhatóságuk alá tartozó teljes Duna-szakasz hosszában, egészen a Bokete-ten- geri torkolatig, beleértve a Duna-deltát is, az Egyezményben foglaltak szerint szabályozzák. 2. cikk. A Szerződő Belek mindegyike halászati jogát a Dunának a saját országhatárai által határolt vizein gyakorolja. 5. cikk. Ennek az Egyezménynek'a hatálya kiterjed a Duna folyam vizére, beleértve torkolatát is, a Duna mellékfolyóira addig a határig, ameddig a Duna maximális áradása terjed, a Szerződő Belek területén lévő és a- Dunával állandóan vagy ideiglenesen összeköttetésben lévő tavakra, limánokro. és a Duna. árterületében lévő folyóágakra, beleértve a torkolati térséget is.- 2 /. \ MNL OL XIX-A-83-b