Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Szabó Károly mint történetíró. Születésének századik évfordulójára
MEGEMLÉKEZÉSEK Szabó Károly mint történetíró. Születésének századik évfordulójára „A szellemi tusában edzett bajnokok mély vonásokkal jelölnek meg egyes korszakokat s ha jönnek is utánuk küzdők magasb eszmékkel, hatalmasabb elvekkel s diadalt biztosító erősebb fegyverzettel, csak mint újabb daliák jelennek ők meg az emberiség szellemvilágában anélkül, hogy régi nagyságot homályba borítva a feledésnek adnának át, mert valódi nagyság az marad minden időkön”. Vass József kiváló történetírónak e szavai jutnak eszünkbe, amikor Szabó Károlynak, a székelység jeles történetírójának emlékezetét felújítjuk. Az igazi nagyság elsősorban kortársaival való összehasonlítás révén tűnik szembe, nagysága saját kora eseményeiben nyilatkozik meg. A világító fáklya azonban, amelyet az ilyen nagy elme gyújt, nemcsak önmagát világítja meg, nemcsak visszafelé vet fényt, hanem előre is mutatja az utat. Ilyen elme volt Szabó Károly is, aki önmagának nevet szerezve, a múlt eseményei tisztázása közben egyben a jövő számára tűzött ki feladatot. Abból az írógárdából került ki, amelynek fő erőssége az alapos tudásban rejlett. Történetírót, aki a magyar nemzet régi történetéhez biztos latin nyelvismeret nélkül fog, aki porlepte régi írások olvasásában ingadozik, elképzelni sem lehet. Szabó Károly akkor dolgozott, amikor a magyar történetírás az anyaggyűjtés és első rendszeres magyar nyelvű feldolgozás korát élte. Akkor, amikor régi papírdarabok értékét állapították meg, vagy mint értéktelent dobták azokat félre. Akkor, amikor tudatára ébredtek annak, hogy az idő romlásától meg kell menteni mindent, ami a múlt tanulmányozására értéket rejt magában. Akkor, amikor lelkes vezető emberek utánajárása, áldozatkészsége intézményeket teremtett, hogy a nemzet múltjának, műveltsége emlékeinek maradandó emléket biztosítsanak. Szabó Károly akkor tűnt fel, amikor Erdély az Erdélyi Nemzeti Múzeum megalakulásának lelkes korát élte. Akkor, amikor Mikó Imre gróf és Kemény 455