Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Karácsonyi János tiszteleti tag (1858–1929) emlékezete
„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" ő nagyon ötletes és leleményes módon az okleveles adatok teljes ismeretével és a nemzetiségi vonatkozások figyelembevételével az eredetibb Erdőóvó névből magyarázza, és rámutat ugyanakkor egy kiveszett ősi magyar társadalmi réteg, az erdők védelmére rendelt őrök (custos silvarum) egykori gazdaságtörténeti szerepére. (Mit jelent e helynév „Ardó”? Ethnographia, 1902. 347-350.) Van néhány helynévmagyarázata, amely kevésbé meggyőző. Nyelvemlékeink korának, a készítők, leírók kilétének megállapítására nézve is szolgált Karácsonyi adalékokkal. így kimutatta, hogy a Lányi-kódexet (1519) nem ferencrendiek, hanem premontreiek írták le (Magyar Nyelv, XVII. 149-151.), a Königsberg! szójegyzék pedig alighanem a XV. század legelejéről való. (Magyar Nyelv, XII. 370-371.) Ezek a cikkek azt mutatják, hogy Karácsonyi szaktudománya területétől távolabb álló tudományszakokra is állandóan ügyelt. Egyik cikkében kimutatta azt is, hogy a Toldi-mondában levő francia elemek nem délszláv közvetítéssel, hanem a magyarországi vallon telepesek útján kerültek hazánkba. (Ethnographia, XXIII. 321-323.) A történeti forrásokban való tájékozottsága nyelvi magyarázatainak olyan tekintélyt kölcsönzött, hogy a Magyar Nyelv, ez a legtekintélyesebb és olyan kritikus szerkesztőktől szerkesztett folyóirat, mint Szily Kálmán és Gombocz Zoltán, mindig szívesen közölték Karácsonyi nagy adatismeretre épített és józan ítélőképességgel megírt cikkeit. (A nyelvészeti megállapítások Szabó T. Attilától valók.) Azok közé a kevesek közé tartozik, akik a történelem segédtudományait alaposan ismerik és művelik. Régészeti, földrajzi, családtörténeti, oklevéltani szaktudással készült dolgozatai, észrevételei, megállapításai sokoldalúságának bizonyítékai. Felkészült a régibb korok legfogósabb kérdéseihez való hozzászóláshoz és megmagyarázáshoz. Nemcsak maga írt, hanem bírálataiban mások történetírói munkásságát is ellenőrizte. Tekintélyes számban írott kritikái azoknak az elveknek hódolnak, amelyeket műveiben vall. Okiratokkal bizonyított valóságot ismert el értéknek, a tévedéseket alaposan boncolgatta, nem csak általánosságban emelt ellenök kifogást. Vizsgálta az írók kritikai érzékét. Örömmel állapította meg, ha megbízható mű alapján az olvasó a balvélemények sűrűségéből kigázolt. Az őskorok tárgyalásánál a homályosság elűzésével is beérte, mert mint mondja: „Valamint 450
