Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Posta a régi Erdélyben

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK"

Posta a régi Erdélyben

Manapság a levélküldés nem nagy fejtörést okoz. Készen van a levélpapír, a boríték, a bélyeg. A megírt levelet postaszekrénybe dobjuk, s rendezett állapotok közt a posta a levelet a címzetthez szállítja.

Régen nem így volt. Amíg Erdély Magyarországhoz tartozott, a Magyarországon divatos levélírás volt szokásos Erdélyben is. Már Szent László és Könyves Kálmán magyar királyok idejében (Kr. u. 1100 körül) lovas emberek, futárok vitték a királyi udvar leveleit ide-oda. Ha magánember küldött levelet, annak kézbesítését saját lovas legényére bízta, vagy kisebb távolságoknál gyalogost küldött. A levélhordásban különösen a cigányoknak vették nagy hasznát.

A levél formája is különbözött a maitól. Nem volt külön boríték, hanem a papírt úgy hajtották össze, hogy boríték alakja legyen. A papír két szélét ugyanis behajtották, úgyhogy a behajtott részek összeértek. Azután az így nyert hoszszúkás alak két végét újból összehajtották, a végeket egymásba illesztették s a találkozás helyén lepecsételték. A szembeeső oldalra ráírták a címet. A levél szövege így belül maradt.

Ez a szokás maradt érvényben akkor is, amikor az Erdélyi Fejedelemség megalakult. A fejedelemség kora alatt olyan külön postaintézmény, amely a saját lovaival, saját embereivel, egyik állomásról a másikra, meghatározott időben levelet, csomagot szállított volna, nem volt. Csak akkor lépett életbe a külön postajárat, mikor Erdély néhány évre (1552-1556) Ferdinánd magyar király hatalma alá került.

376