Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Solymászat a régi Erdélyben
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK Bethlen Miklós kancellár, történetíró színes rajzát adja annak, hogy a sólymot mint vadásztársat milyen sokoldalúan foglalkoztatták. Leírásából látjuk, hogy vad természete miatt a sólyomtól, ölyvtől mennyire óvakodni kellett. „Nekem volt egy ölyvem - úgymond -, mely a házi ludat, récét, pulykát, macskát, kicsiny malacot, kis városi vizslát is elfogott; azt gondolám én, hogy én nyulat, vadrécét, ludat mit rakással fogatok véle, de olyan vad madarat, fúrj et, foglyot, récét nem hogy fogott volna, de űzni sem akarta, mely miatt szörnyen eléheztem; (eléheztettem) és iszonyú rívó volt. Egyszer a szőlőben Bánon egy szakadásban nyúlsüldőre igazának el; én mindjárt szegény Pál öcsémmel a szőlőben az ölywel csak gyalog - még menőben egy gémnek is bocsátám, de egy kevéssé ment utána, visszajőve, noha könnyen eléri és elfoghatja valamenénk a szőlőszakadásban; kerestetjük a vizslákkal, az én ölyvem rettenetesen rí, mely a madarászás idején szokás és majd csaknem természet ellen vagyon; én haragomban levetém az ölyvet kezemről a földre, osztán ismét kezem mutatásával hívám, félvén, hogy azalatt a nyúl kiugrik; de az én ölyvem nem hogy kezemre, hanem egyenesen arcul az orrom s ajkamban ragada olyan erősen, hogy némelyik körme az orromon által az orrom lyukában, némelyik az ajkamon, pofámon által a szájamba ment. Isten tartotta csak a szemeimet meg. Megfogtam két kézzel a derekát, úgy húztam, de ha a számba hatott körmét a fogammal meg ne harapjam (haraptam volna), soha bizony el nem szabadíthatom vala magam tőle; nem is szólhattam, a szemeimmel se nézhettem, addig osztán a földön összerontám, cséplém s utána megsíratám.” A fejedelmi udvarban is sok volt a sólyom. A fejedelem akarva, nem akarva is kénytelen volt minél több sólymot betaníttatni. Ugyanis amikor évenként a töröknek járó adót Konstantinápolyba vitték, az adóhoz tartozott tizenkét pár sólyom is. Ez nehéz adó volt, és sok gondot okozott Erdélynek. Addig is sok fáradságba került, amíg a sólymokat betanították. Aztán a sólymokat hosszú úton vitték a portára. Az úton minden pár mellé külön ember kellett, aki a madarakat gondozza. Vigyázni kellett, hogy a sólymok meg ne fázzanak, meg ne ázzanak s össze ne verekedjenek. Megtörtént, hogy a rossz idő miatt a sólymok lábai megdagadtak, máskor összeverekedve kivájták egymás szemét, megsértették egymás lábát. 373
