Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
GAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Erdély XVI–XVII. századi kereskedelmének történetéhez
GAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK német kötős cipellőt állítottak elő. Idegen ruhák utánzata a horvátos (felhasított ujjú) mente, a csausz, azaz kocsismente, több női ruhadarab vagy ruhadísz. Természetesen Erdély is juttatott árukat külföldre. A kivitel főleg élőállatokra (ló, szarvasmarha), bőrökre szorítkozott. Kénesővel a kapithia a török fővárosban nagyban kereskedett, bár egyiknek megjegyzése szerint kicsinyben való eladásából jobban jönnének ki. Ugyanoda viszont is szállítottak. Danzigi fegyvervásárláskor a fejedelem nagy mennyiségű ökörbőrrel és kénesővel fizetett. A fejedelmi gazdaságpolitika legfőbb törekvése az államháztartás rendezettsége, vagyis az állam bevételi és kiadási mérlegének egyensúlyban tartása. Ez biztosítja a nyugodt életet mint a kereskedelemnek elsőrangú előfeltételét. Erdélyre legsúlyosabban a török adó nehezedett, mert azt aranyban kellett beadni. Ennek összege eredetileg évi 10000, később 15000, Barcsay fejedelem óta 40000 arany. A kiosztott ajándékok összege átlagosan az adó értékével ért fel. Az adó fedezésére, a bányatermékek mellett, biztos jövedelműi a barommal való kereskedés szolgált. Mikor meg ez nem vált be, 1629-ben Bethlen fejedelem a méz- és viaszgyűjtéshez fogott, egyedárusággá téve azt. Majd az országygyűlés a tordai, széki, kolozsi, vízaknai sóbányákat kötötte le a török adó céljára, 20000 ezüsttallér fejében a fejedelemnek adván át azokat; 1671-ben viszont 35000 tallérért magánosok kapták meg a sóbérletet. Ezek 1683-ban évi 38000 tallért fizettek; ebből a portai adóra 18000 tallér esett. A másik nagy kiadás a népes fejedelmi udvar eltartása. Százával kaptak ott az alkalmazottak teljes vagy részbeni ellátást. Ezeket a kiadásokat termékeikkel a kincstári birtokok fedezték. Mikor pedig e birtokok a sűrű adományozások következtében megfogytak, a költség pótlása a városokra maradt. Egyéb kiadásokra fedezetül szolgáltak a bányák, a határvám, a régi egyházi tizedből fejlődött fejedelmi dézsma, a jobbágyoktól szedett kapuadó. Az iparosokat minden eszközzel igyekeztek a termelés fokozására ösztönözni. Ezért az országgyűlés kimondotta, hogy ha valamely iparos az árszabályzat miatt való bosszúságában anyagot vagy szerszámot nem tartana, vagyonát veszítse el, őt magát pedig űzzék ki a városból vagy faluból. Ha pedig egy kereskedő bosszúságból felhagyna a kereskedéssel, arra őt rá kell kényszeríteni. Az iparos adjon jó munkát. Erre elsősorban a céhmesterek ügyeljenek, ellenőrizzék, hogy a mesterek jó anyagból dolgoznak-e. Ha az iparos az anyagot 323
