Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

GAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK"

tette, a jobbágyföldeket meg mintegy bérbe adta. A jobbágyok annak használatáért neki legtöbbet terményekben fizettek. Erdeit tilalmasban tarthatta, onnét tehát a jobbágyok az ő engedélye nélkül fát nem hordhattak. Ezeken kívül az övé volt a korcsmálási jog; ennek értelmében szeszes italt bizonyos időben csak ő árusíthatott. E joga a belső telek utáni járultságból eredt. A jobbágy a saját borát Szentmihály-naptól karácsonyig, másutt újévig árusíthatta. A földesúrnak járultsági haszonélvezete volt a mészárszéktartás is.27

Vámot is szedett, vásártartási joga is volt és őt illette a vízjog is. így ő tartott malmot, bár a falusiak malmairól is olvashatunk. A földesúré volt a jobbágy-emberanyag, személyével és munkájával együtt. Az örökös jobbágyság állapota a jobbágy személyi lekötöttségét jelentette, mintegy az urához és annak földjéhez volt odabilincselve. A földesúr, bár bizonyos törvényes megkötöttséggel, jobbágya személyes szabadságát korlátozhatta, őt munkába fogta és megadóztatta.

27 Lm. 213,216.

A nagybirtok gazdasági egységbevonása nagy nehézségbe ütközött. Már egy-egy udvarházhoz tartozó majorkodási szántók is, ezek össze nem függése miatt, bizonyos gabonafajtákat csak tervszerű beosztással állítottak elő. A vármegyékre széteső földek termelésének egyöntetű irányítása szinte kivihetetlennek látszott. Megfelelő eredmény a termésben csak úgy kínálkozott, ha a termelés egy-egy vidék szükségleteihez alkalmazkodott. E feladatot meg az udvarházhoz tartozás és az onnét történő igazgatás adhatta meg. A nagybirtokoknak a középbirtokokra történt tagozódása eszerint természetes jelenség.

A rendelkezésre álló források szerint a majorkodási szántók között elvétve akadt olyan, amelybe 100 köböl magot lehetett bevetni. Apor birtokai közül Kolozs megyében (Gorbó, Fej érd) és Torda megyében (Szentjakab) találunk ilyeneket. Egy-egy földbe vethető mag többször 50 köbölre emelkedett, azonban ezen rendesen alól maradt, főleg a Székelyföldön. A többség 10 köbölt sem ért el. A kaszálók között is ritkán akadt 100 napi kaszáló, többnyire egészen kicsinyek voltak. Szentjakab 200 ember kaszálójával már feltűnő. Ez állapot is a középbirtokú beosztás szükségszerűségét erősíti.

270