Bartók Béla, ifj.: Bartók Béla életének krónikája (Budapest, 2021)
Utolsó utazás haza, „…de végleg” (1988)
UTOLSÓ UTAZÁS HAZA, „...DE VÉGLEG" (1988) 1988 lyet jobb híján úgy mértünk, hogy az ott lévő bizottsági tagok (miniszteri, megyei, katonai és egyéb szervek képviselői) közösen elénekelték a dalt, melyet stopperrel mértünk. Párhuzamosan öcsém, a New York-i főkonzulátusunkkal karöltve, ott intézte az összes tennivalókat, és készítette elő az exhumálást és a hajóutat. Természetesen mindkét helyen össze kellett állítani a meghívandók névsorát, az itteni díszőrséget és a pontos órarendet. Ezenkívül a közbenső országokban is meg kellett szervezni a pontos áthaladást és a fogadtatásokat. Itt igen sok nehézséget okozott, hogy mindenütt nagy ünnepségeket, hangversenyeket akartak tartani, és ezeket szerényebb méretre kellett szorítani elsősorban apám szellemében. Ennyi előkészület után 1988. június 6-án Zürichen, Atlantán és Tampán keresztül Homosassába utaztam, ahol 11 napig tartózkodtam öcsémnél, és ott intéztük - elsősorban telefonon - az amerikai tennivalókat. 18-án azután New Yorkba repültünk, megszálltunk a Hiltonban, és megismertem személyesen főkonzulunkat, Bánlaki Györgyöt és családját. Június 19-e vasárnap volt, és a Community Church unitárus templomban ünnepi istentiszteleten búcsúzott az amerikai unitáriusság apámtól. A vezető lelkész régi barátom, Donald Harrington volt; magyar felesége néhány Szilágyi Domokos-verset adott elő; főkonzulunk tartotta az ünnepi beszédet. Öcsémmel együtt felszólaltunk, és beszédet mondott ENSZ-képviselőnk, Esztergályos Ferenc is. A zongoraszámokat Robert Schwartz zongoraművész szólaltatta meg. Június 21-én este a temető közelében lévő Tarrytown városkába utaztunk, és megrendeltük másnapra a temetői búcsúztatás utáni fogadást. Az Egyesült Államok törvényei szerint az exhumálásnál nem lehetnek ott a családtagok (!), de Június 22-én reggel mégis elmentünk a temetőbe, hogy lássuk, mi történik. Sajnos már kibontották a sírt, a tartalmát bevitték a ravatalozóba, és 471
