Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
1. BEVEZETŐ
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA az sem ingatja meg, hogy az erőviszonyok alakulását a tárgyalt korszakban a sajtócézár Rákosi Jenő a nemzet erőforrásait túlértékelő birodalomépítés, a földrajztudós Havass Rezső egy balkáni küldetés, közvetítő misszió kontextusában vizsgálta; s hogy a magyarságra nézvést kedvezőtlen, sőt, veszélyes tendencia megfordítását Beksics Gusztáv az úgynevezett birtokáttolási elv kidolgozásával, a hitbizományoknak a nemzetiségi területekre történő „becserélésével” kívánta szolgálni. A 19. század utolsó harmadában a két nemzet demográfiai és nemzetépítési versengésének a két dunai román fejedelemség (az egyesítést követően, 1881-től királyság), a Regát is színterévé vált, ahová a megélhetés gondjaitól űzve több tízezer magyar munkavállaló áramlott ki. A tömeges kivándorlás a magyar közgondolkodásban, mint a hazától való kötelességmulasztó elfordulás jelent meg. Ennek megfelelően a problémát kormányzati szinten pusztán adminisztratív intézkedésekkel kívánták kezelni. A Miniszterelnökség köreiben azonban a nemzet erejét megcsapoló tengerentúli migrációval szemben a szomszédos délszláv- és románlakta vidékekre történő (ki)telepedést az ország demográfiai feleslegének természetes levezető csatornájaként, a magyar befolyás hagyományos balkáni kiterjesztéseként értékelték. Ám a kivándoroltak tudatállapot-romlása, majd tömeges beolvadása kijózanító hatással volt a nemzetpolitika formálóira. A munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő román társadalom a bevándorolt magyarokban erdélyi testvéreik elnyomóit látta, s ebben a (nagyrészt kivándorolt román értelmiségiek által meghonosított) meggyőződésben különös elégtételt jelentett számára, hogy a Monarchia Lajtán inneni „vezérnemzetének” tagjait, nem kizsákmányoló úrként, ellenkezőleg, a románság szolgáiként ismerhette meg. A visszás magyar törvényi szabályozás miatt állampolgárságukat záros időn belül elvesztő migránsok választott hazájuk „hazátlan” státuszú lakóivá (bozgor, boanghen) váltak - egyúttal a román beolvasztó törekvések természetes célpontjává. A kivándorlási és asszimilációs veszteségekkel szembesülve, valamint a nemzetiségi mozgalmak fokozott centrifugális nyomatékát tapasztalva a magyar kormányzat nemzetpolitikai felfogásában jelentős hangsúlyváltozás következett be a 19-20. század fordulóján. A Széli Kálmán kormányzása idején 10
