Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
1. BEVEZETŐ
1 . BEVEZETŐ 1. BEVEZETŐ „Magyar or szagnak érettünk áldozni erkölcsi kötelesség”. Bukaresti Híradó, 1877. március 27./ április 8. [Az idegenbe szakadtak támogatása] „elvitathatatlan jogunk, sőt kötelességünk”. Klebelsberg Kuno, 1901. szeptember 17. „Vesse akárki a mappára szemét, és megfogja látni, hogy azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőződhetik, ha egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni.” Gozsdu Manó A magyar és román nép konfliktusokkal terhes együttélése sajátos jelenség a soknemzetiségű Kelet-Közép-Európában. A török hódítás a magyarság középhatalmi szerepének végét jelentette; míg a demográfiai és külpolitikai erőviszonyok átrendeződésével a románság jelentős térfoglalása ment végbe, különösen Erdélyben, ahol a 18. század derekára a többi nációval szemben abszolút többségre jutott. Történelmi mércével mérve, s politikai hasznát tekintve tehát a Szent István-i magyar befogadó attitűd kevésbé szolgálta a történelem fenntartó áramába simulást, a célok és lehetőségek harmóniájának megteremtését, mint a túlélés-próbákon edződött balkáni felfogás, amely a fizikai-mentális erőnlétet mindenek elé helyezi, és sosem téveszti szem elől a politikai porond főszereplőinek „világmegváltó” rezdüléseit. Némiképp sarkított tételünket tán 9
