Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)

Kiss Sándor fogságnaplója

ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN

Semmi hír rólatok, Iluskám. A németek nem jól állhatnak, közelednek Berlin felé. Mihalovics Lacival sokat kínlódtam, az este becsípett az öreg. Végre lefeküdt.

Február 2. Reggel riadó. Délelőtt a németek egy hadnagya, aki járt irodámban, mondta, ahol dolgoztam: „Immer

fleissig Herr Leutnant”.14

Szóval

a vad idegen is látja, hogy mit dolgozom itt én! Jól esett, de annál inkább keserves volt számomra a hír, amit Pestről hozott. 36.000 vak ember van Pesten. A lángszórót katonák a pincék lakói ellen használták. Mint ő mondta, sírtam, mikor senki sem volt bent délben, magam előtt láttam megvakulva az én szeretteimet. Talán inkább a halál, mint a valóság. Vagy ha nem megvakultak is és élnek, még a hangjukat hallhatom? És az is élet. Elképzeltem egy találkozást velük is. Borzalmas volt.

14 Ön mindig szorgalmas, hadnagy úr!

Február 4. Édes Iluskám, nagyon szégyellem magam a tegnap este történtek miatt. Vacsorára voltam híva, bor volt, jó finom étel. Tészták. Rudi a legényem volt a prímás. Zene volt. Háromnegyed kettő óráig voltam fenn velük, de én mégis úgy jöttem haza, ahogy elmentem. Vigyáztam magamra, sokat nem ittam. Hiába volt ott minden jó, a lelkem nem volt ott. Ott kellett lennem, nem sok örömöm volt benne. Tisztességes voltam, nem jutottam oda, ahova mások. Nem tudnám megtenni, hogy megfeledkezzem magamról és szenvedő tirólatok, kikről nem is tudom, hogy él42