Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Kiss Sándor fogságnaplója
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN Belenézni még egyszer abba a két szomorú, könnyes szembe, az asszony szemébe, ami máskor annyi örömöt és boldogságot adott. Aztán visszaküldtem őket, a sírokat, akiknek fájt a szívük, fájt a lelkűk, és nagyon keservesen szenvedtek, mint magam. Egyedül maradtam. Le a lépcsőn, ki a vasúthoz. A Keletihez, s onnan indultam el az utamra. Bármennyire is fájt minden, míg a villamos döcögött velem, eszembe jutott, hogy nem tartom elég lovagiasnak azt, hogy a magyar férfiakat egymás után rabolják el a családtól. Pesten magukra maradtak az asszonyok és a gyermekek. Teljesen kiszolgáltatva az ellenség kényére és kedvére. így láttam és így gondoltam akkor. A pályaudvaron talán magam voltam az első azok közül, akiket már Pesthidegkútról, legalább látásból, ismertem. Ott egy zászlóssal beszéltem, aki Németországból jött haza. Páncéloskiképzésen volt ott. Megkínált jó finom borral, majd lassanként szállingóztak a tisztek, és most átadom a szót a régi naplónak, hogy az arra frissen rögzített sorok újra életre keljenek. 1944 December 20. Szerda délelőtt 11 óra. A gyülekezés hosszan megy. Szakad az eső. Beszállás a zsúfolt vonatba. Indulás 3 órakor, Tatára érkezés este későn. A váróteremben, ahol alig van világítás, hideg van. Ablak nincs. Tanakodás. Késő van ahhoz, hogy a laktanyát felkeressük, végre egy tiszt bemegy, és kocsival jön visz- 22