Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Agócs Gergely: A Kaukázus szérűjében. Az észak-kaukázusi türk népek zenefolklórjának magyar őstörténeti vonatkozásairól
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS beszélő népcsoportok körében feltárt zenei hagyománnyal mutat rokonságot. Az első, egyértelmű párhuzamokat felvonultató ilyen adatokat Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) találhatjuk. Kodály a magyar népdalok rokonságát (mári, nogaj, csuvas és udmurt dallampárhuzamok mentén) egyértelműen a nagy eurázsiai füves pusztán, továbbá az azt övező területek ugor és türk népeinek népzenéjében állapítja meg.12 12 Kodály itt ugyan nem akar állást foglalni a finnugor-török vitában, a dallampárhuzamokat felmutató több mári (cseremisz) és egy udmurt (votják) példa mellett viszont főleg türk népek zenefolklórjához tartozó rokonnépi dallamokat, köztük egy (itt még nogaj-tatárként aposztrofált) nogaj dalt is találunk. Megjegyzendő, hogy az idézett műben azonban „ugor” dallampéldákkal nem találkozhatunk, hiszen a mári és az udmurt nyelv az uráli nyelvközösségnek nem az ugor, hanem egyéb (volgai finn, permi finn) ágaihoz tartozik. 13 Kodály 2003, 37. „...a dallamszerkezet, frazeológia, ritmus ily feltűnő, lényegbeli egyezése nem lehet véletlen. Itt már érintkezést, vagy közös forrást kell feltenni. Ha ilyeneket találunk egyrészt a magyarságnál, másrészt annak a keleti népközösségnek mai maradványainál, melyből egykor a magyarság kiszakadt: nem képzelhető másképp, minthogy már a magyarság kiválása előtt is megvoltak az akkori közösségben, s a magyarság nyelvével együtt, ősi örökségként hozta magával régi hazájából. A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökeredzik. S amint nyelve, bármennyire változott, alapjában ugyanaz maradt: úgy népzenéje máig az onnan magával hozott alapokon nyugszik. [...] E zene ugor és török elemeit elválasztani ma még nem tudjuk. Arra majd akkor kerül a sor, ha a szóban forgó népek zenéjét nem néhány véletlenül felmerült, dilettáns kézzel lejegyzett adatból, hanem rendszeres, beható, helyszíni kutatások alapján ismerjük.”13 Kodály széles körű nemzetközi szakmai tekintélyét latba vetve elérte, hogy egyik tanítványát, Vikár Lászlót annak nyelvész kollégájával, Bereczki Gáborral együtt a szovjet hatóságok engedjék folklorisztikai terepkutatást végezni a Volga-Káma-vidék falvaiban. 1958 és 1979 között összesen 12 alkalommal jártak gyűjtőúton a térségben, s az itt élő finnugor és türk népek (márik, mordvinok és udmurtok, valamint baskírok, csuvasok és kazányi tatárok) településein 88
