Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS Nyilván élénken lehetne vitatkozni arról, hogy minden „érdemjegy” a legadekvátabb-e? Valójában ezt is, meg az egész táblázatot egy interdiszciplináris vitanap keretében lehetne tovább árnyalni. Az, hogy mindegyik „versenyző” 16 pontot ért el, nem „diplomáciai” elvárás volt részemről, sokkal inkább véletlen, mivel a táblázat születése folyamat volt, és utólag nem írtam át „osztályzatokat”. Azt gondolom, a legérdekesebb, de egyben a legtriviálisabb különbség archeogenetika vs összes többi tudományág viszonyában figyelhető meg. Noha a régészetnek is van matériája, ahol a leletek kormeghatározása természettudományos módszerekkel történik, alapvetően módszertanát tekintve mégiscsak egy teljesen természettudományi, sőt élettudományi diszciplína áll szemben három másik, inkább társadalomtudományi beágyazottságú tudományterülettel. Ezért érthető talán, hogy a megfogalmazott kritériumokban az archeogenetika kissé hektikusabban teljesít, mint a másik három. Van, amiben az archeogenetika verhetetlen, és a megismerés olyan bizonyossági fokát kínálja, ami történeti társadalomtudományi vizsgálat esetében képtelenség: Eurázsia géntörténetében abszolút időrendben is relatíve pontos migrációs útvonalakat tud meghatározni. Ilyen egzaktsági fokra őstörténetet kutató társadalomtudományi diszciplína ab ovo nem lehet képes. Ugyanakkor meglehetősen problematikus a génmigrációs útvonalak társadalomtörténeti interpretálhatósága, a nyelvtörténeti interpretálhatóság problémáiról nem is beszélve. Mindenesetre a genetika 21. századi forradalmával azonban létrejött egy olyan kutatási irány, az archeogenetika, amely olyan új szereplőt és lehetőségeket jelent az interavagy transzdiszciplináris őstörténet-kutatásban, melyről korábban álmodni sem tudtunk. Az általa kínált új lehetőségek mellett Janus-arcúsága is újabb, határozott érv számomra amellett, hogy bármely nép (ethnosz) őstörténetének kutatásához elengedhetetlen az interdiszciplináris közelítés. Különösen is az egy olyan, nem kevés ponton igen összetett, sőt bonyolult nyelvi-etnikai-régészeti-folklorisztikai képet mutató etnikum esetében, mint amilyen a magyarság. Az interdiszciplináris közelítésnek ugyan komoly hagyománya van, ennek alapvető fontosságát már a Roots-konferenciasorozat szervezői (Kyösti Julku, Kalevi Wiik, Pusztay János, Ago Künnap) is vallották negyedszázaddal ezelőtt.37 37 Julku-Wiik 1998. 312
