Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)

Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok

A TÖRTÉNETI NYELVÉSZET ŐSTÖRTÉNETI ALKALMAZHATÓSÁGÁRÓL...

Az elmúlt évek tartui, Richard

Willems professzor

által szervezett konferenciái, számos kapcsolódó észt projekttel egyetemben már nemcsak az egyes őstörténeti tudományterületek közös seregszemléire, hanem a diszciplínák közötti folyamatos együttműködésre helyezték a hangsúlyt, felismerve, hogy egyetlen nyelvész sem válhat képzett genetikussá vagy régésszé, - az állítás vice

versa igaz - ám csak egymás eredményeinek értő figyelembe vételével, a szinoptikus kutatói attitűd és látásmód erősítésével tudunk őstörténeti relevanciájú kérdésekben előrehaladni. Nota

bene, ha

valóban haladni akarunk, akkor ezen elvárás saját, szűkebb tudományterületeinkre is vonatkozik.

Ennek fényében remélem, hogy Neparáczki Endre 2019-es Őstörténeti Műhelyének, s az azt összegző kötetnek, melyet kezében tart az olvasó, érdemi folytatása lesz a közeljövőben. Annál is inkább, mert a Villems-professzor megcélozta „transzdiszciplinaritás” kutatói gyakorlatának kedvezői feltételei vannak, éppen közös munkahelyünkön, a Magyarságkutató Intézetben is. A Villems hangsúlyozta „transz” talán éppen abban tér el (nemcsak terminológiailag) az „intertől”, hogy az alkalmankénti közös gondolkodásnál többet, folyamatos kutatói munkakapcsolatot jelenthet az érintett tudományszakok képviselői között. Kedves főnököm volt a Tartui Egyetemen, magyar vendégtanár koromban, 1993 és 1998 között Ago

Künnap

professzor, aki vehemensen érvelt az őstörténet komplex megközelítése mellett már akkor, és lingvo-archeo-genetikáról beszélt. Ha a Magyarságkutató Intézet szakmai portfolióját és a genetika tudományának fejlődését nézem, ma is mindenben egyetértek vele, azzal a kicsiny kiegészítéssel, hogy ez a lingvo-archeo-genetika ma már lingvo-folk-archeo-archeogenetika lehet.

313