Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS felhívta a figyelmet:29 az ősmagyar és az obi-ugor nyelvek között ősi egyezések vannak a lótartó terminológiában, tehát nemcsak régészeti, nyelvi nyoma is van annak, hogy az ősmagyarság már a sztyeppéi nomadizáció kialakulásakor is jelen lehetett, más szóval az ősmagyar lótartásnak bronzkoriak a nyelvi előzményei is. (Ez azért sem mellékes körülmény, mert a magyar-törökségi nyelvi kapcsolatok tanúsága a legtöbb szóbajöhető altáji nyelv esetében ennél nagyságrendekkel későbbi.) Tanulmányom második részében hevesen érveltem a homogén, kis területre lokalizálható őshazák, darwini módon végletekig sematizált nyelv(család)-eredetek és alapnyelvek feltételezése ellen, és itt a sztyeppéi népvándorlás rejtélyekkel teli országútjához érve mindenképp meg kell említenem László Gyula régészetileg e nyelvtörténeti felfogással „rímelő” nézetrendszerét Eurázsia etnogeneziseinek hálózatos összefüggéséről, az ősmagyarság folyamatos etnikai alakulásáról, a honfoglalást megelőző magyarság kapcsolatrendszeréről annak tükrében, hány és hány népnek összeolvadásából keletkezhetett Árpád népe.30 Tény, hogy a lászlói gyulai felfogás nyelvészeti adatolása, vagy mondjuk semlegesebben, kontrollvizsgálata rendkívüli nehézségekbe ütközik. 29 pl. Fodor 1975, később Fodor 1996, 22-23. 30 vö. László 1983, 28-29. Mindenesetre láthattuk néhány apró jelét, hogy a magyar nyelvtörténet történeti összehasonlító „meghosszabbítása” is képes lehet érdemleges őstörténeti fogódzókat nyújtani akár az ősmagyar nyelv eredete körüli századokból is. Ami pedig a magyar nyelv hatalmas, egyes törökségi nyelvekkel közös szókincsét, a lexikális érintkezések intenzitását illeti, az teljesen világosan mutatja, hogy a magyarul beszélő etnikum(ok) tartós, legalább részben többnyelvűségi kapcsolatban kellett álljanak valamely törökségi nyelve(ke)t beszélő etnikumokkal. E kérdéseknek, jobban mondva ezeknek a lexikális rétegeknek a további elmélyült kutatása is szolgáltathat még további őstörténeti adalékokat, a társtudományokkal együttműködve nemcsak a magyar nyelvtörténet fehér foltjainak csökkentésében. A magyar-törökségi kapcsolatok vizsgálatakor, egykorú írott források híján szintén kínálkozik olyan recens összehasonlító kutatásokat végezni, melyeknek nyelvtörténeti tudásunk alapján relevanciája lehet a korai 306