Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pusztay János: A magyar nyelv eredetéről – másképp
A MAGYAR NYELV EREDETÉRŐL - MÁSKÉPP Northern Eurasia konferenciasorozatot, amely az ezredfordulón mintegy hat esztendeig tartott. Évi egy alkalommal gyűltek össze váltott helyszíneken észt, finn, magyar, valamint néha más országbeli nyelvészek, őstörténészek, régészek, genetikusok, hogy megvitassák az észak-eurázsiai térségben az elmúlt egy-két tízezer évben végbement folyamatokat, s az előadásokat közös kötetben jelentették meg. Ezáltal lehetővé vált, hogy a különböző szakterületek művelői megismerkedjenek a társtudományok legfrissebb eredményeivel, elősegítve a szintézisalkotást. A csak egy szakterületen működő kutatók, a maguk tudományának prioritását feltételezve, olyan kifogásokkal élnek, hogy a csontok meg az agyagedények nem beszélnek, a nyelvekről pedig nem tudni, mely népekhez tartoztak stb. Ez igaz, éppen ezért van szükség interdiszciplináris kutatásokra. Javaslom a fóliamódszer alkalmazását: külön-külön fóliákon fel kell tüntetni ugyanazon térség nyelvei, illetve népei között megállapítható nyelvi, régészeti, genetikai hasonlóságokat/azonosságokat, s a fóliák egymásra helyezésével mai és/vagy egykori gócpontok tűnnek fel, amelyek időmélységét a nyelvészet nem, annál inkább a régészet és a genetika tudja megállapítani. Kiderülhet, hogy a ma már nem nyelvrokon nyelvek, nyelvcsoportok, pontosabban az azokat beszélő népek között a régmúltban, akár 10-15 ezer évvel ezelőtt a mainál szorosabb kapcsolatok voltak, amelyek akár nyelvrokonságként is értelmezhetők, s ami a történelem folyamán különböző okokból megszűnt, csak nyomai maradtak fenn, amelyek mai ismereteink szerint azonban nem elegendők például a nyelvrokonság megállapításához. Némi túlzással - és a hagyományos finnugrisztikai felfogás elleni fricskával - azt szoktam mondani, hogy a magyar nyelv és az eszkimó bizonyos alaktani, morfoszintaktikai jegyek alapján közelebb áll egymáshoz, mint a magyar és a finn. Erre a kérdésre a későbbiekben még visszatérek. Az interetnikus kapcsolatok mögött a cherchéz la femme ősi elvének érvényesülése áll (lásd szakirodalmi hivatkozásul akár az Ószövetséget is). A sokezer évvel ezelőtti interetnikus és ennek nyomán nyelvek közti kapcsolatok modellezésére fel kell használni az areális nyelvészet eljárását, hiszen az emberek, népcsoportok közti kapcsolatok végeredményben ugyanúgy zajlottak le, mint a közelmúltban vagy napjainkban, legfeljebb az egységnyi időre eső intenzitásuk volt - a közösségek vélhetően alacsony létszáma és a köztük lévő 275
