Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Szabados György: A magyar őstörténet mint történettudományos kérdés
A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET IVI I N T TÖ R T É N E T T U D O IVI A N YO S KÉRDÉS utolsó éveiben írtak.14 A XI-XIII. század folyamán több klerikus vezette tovább a históriát. Ezen alkotói láncolat első önállóan ismeretes, azonosítható szerzőjű munkája, Kézai Simon Gesta Hungaroruma 1282-1285 körül készülhetett el. Sajnos műve csak kivonatosan jutott korunkra, így a bővebb magyar íráshagyományért XIV. századi krónikaszerkesztésekhez kell fordulnunk, amelyek közül a legismertebb a Képes Krónika kódexe. Látszik, hogy a hazai historiográfia fő vonalába tartozó geszták és krónikák időben körülölelik a legkorábbi önálló formában fennmaradt magyar történetet, Béla király Névtelen (Anonymus) Jegyzőjének XIII. század eleji Gesta Hungarorumát 15 14 Domanovszky 1906, 129-130; Horváth 1954, 305-315. Más, egymástól is különböző véleményeket 1. pl. Hóman 1925a, 86, 105-106; Gerics 1995, 8-22; Kristó 2002, 32; Szovák 2004, 244; Thoroczkay 2010, 30. 15 Az előző jegyzetben idézett irodalmakon kívül 1. Kristó 1986; Veszprémy 2004. 16 Hóman 1925a, 85, 95-97, 103-106; Horváth 1954, 16-17; Dümmerth 1971, 415-419; Szentmártoni Szabó 2002, 389-406; Szabados 2010. Az ellenkező nézetekhez 1. Györfíy 1948, 41; Kristó 2002, 13-15; Szőcs 2010. Nincs arról közmegegyezés, hogy az egyes mondák mikor juthattak be az írásbeliség sáncai közé. Néhány esetben az is külön vitatott, hogy melyik monda érkezett a historiográfiai fő vonulatot alkotó geszta/krónikaláncolatba, s melyikük Anonymus tematikailag kissé különc regényes gesztájába. Az időrétegek nem mindig egyértelmű elkülöníthetősége, a szövevényes szövegkapcsolatok miatt a fennmaradt művek kronológiájából korántsem bizonyos az egyes hagyományelemek ősiségi-időbeli viszonya. Magam például a turul-monda elemzése kapcsán találtam azt a véleményt meggyőzőbbnek, hogy a XIV. századi krónikákból ismert változat áll közelebb szóhagyománybelihez, és nem Anonymusé másfél évszázaddal korábbról,16 vagyis eredethagyományunk írott emlékeit nézve korántsem biztos, hogy a régebben rögzült szöveg archaikusabb. Nyilvánvaló, hogy elbeszélő kútfőink közléseit egyenként kell mérlegre tenni, s az ítéletalkotáskor óvatosságra int az a körülmény, hogy ezek a művek idegen nyelvi (latin) és vallási (keresztény) közegbe emelték az ősmúltat, ilyenformán egy idegen szellemi „szűrő” döntött arról, melyek legyenek a pogány előidők lejegyzésre méltó elemei. Ám ezt ellenkező irányból szemlélve derűlátóbbak lehetünk, mert voltak olyan erős hagyományelemek, amelyek keresztül tudtak 113
