Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)

Szabados György: A magyar őstörténet mint történettudományos kérdés

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET

IVI

I

N T TÖ

R

T É N E T T U D O IVI

A

N YO S KÉRDÉS

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET

MINT

TÖRTÉNETTUDOMÁNYOS KÉRDÉS

SZABADOS GYÖRGY

ABSZTRAKT: A magyar eredetkutatás a hazai történeti irodalom kezdeteivel indult meg. Az első magyar história, az úgynevezett Ösgeszta (1060 körül) már tartalmazhatta a magyar eredetmítosz egyes elemeit; másokat később jegyeztek le. A tudományosság minőségi szintjét elérő kritikai magyar történetírás idegen forrásanyagokat - jórész latin és görög nyelven írottakat - fedezett fel a magyarokról és elődeikről a XVII-XVIII. század folyamán.

Több, a XIX-XX. századra kialakult tudomány (összehasonlító nyelvészet, régészet, néprajz, antropológia, archeogenetika) is be lett vonva az őstörténet interpretációjába. Eszköztáruknak köszönhetően a régi idők összetett valóságának több és több részlete lett feltárva, de az egyes, módszertani korlátokat áthágó következtetések, ellentmondásos érvelések és dogmatikus tévedések némelykor hátráltatták a tudományos előmenetelt.

Mivelhogy a politikai és kulturális jelenségeket (pl. nép, állam, nemzet) a történettudomány nevezi el és értelmezi (pl. népvándorláskor, steppe-állam, patrimoniális királyság), alapvetően a történettudomány feladata és kötelessége, hogy levonja az őstörténeti tanulságokat.

A XXI.

századra az előidők vizsgálata szembeszökően túlhaladta az egyéni kutató teherbíró képességét, ezért a lehető legszélesebb tudományközi együttműködésre van szükség.

Mindazonáltal a történészi szakma a maga tudományos módszereinek keretein belül is képes megújulni, régi (illetve régóta ismert) források újraértelmezésével.

107