Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1984 (Budapes, 1986)
A XVI. vándorgyűlés plenáris ülésének előadásai - Sárdy Péter: A tájékoztatás-közvetítés jelenlegi és távlati lehetőségei
folyamatának mai döcögőseit, még ennél is elterjedtebb legyen? Hogy erre a rendkívül nehéz kérdésre egyáltalán megkísérelhessük a válaszadást, keressük meg legalább a legfontosabbakat azok közül az okok, tényezők közül, amelyeknek mai helyzetünk tulajdonítható. Kiterjedt és alapos felmérés, vizsgálódás, szakirodalmi előzmények hiányában a továbbiakban meg kell elégedniök azokkal az összetevőkkel, amelyeket jórészt saját tapasztalataim alapján sikerült azonosítanom. Könnyen lehet, hogy további, lényeges okok léteznek még, amelyekre nem találtam rá, kérem, hogy a vándorgyűlés szekcióülésein egészítsék ki ezzel lajstromomat. Még az igénylő meghatározott információs forráshoz, intézményhez, könyvtárhoz történő elirányításának is súlyos akadálya, hogy a könyvtárak nem ismerik eléggé egymás lehetőségeit, szolgáltatásait; fokozottan fékezi ez a tény a tervszerű és rendszeres szolgáltatás-közvetítést. Ennek a viszonylagos tájékozatlanságnak a megszüntetésére több mód is kínálkozik, s alighanem ezek együttes jelenléte vezetne eredményhez. Mindenekelőtt a szolgáltatásokat előállító intézmények törekedhetnének a szolgáltatások minél szélesebb körű megismertetésére, méghozzá nemcsak a már reklámmal, propagandával untig ellátott potenciális információigénylők körében, hanem marketing tevékenységük jelentős mérvű kiterjesztésébe bevonva azokat a könyvtárakat is, amelyek ismerve e szolgáltatásokat, közvetíthetnék is azokat. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a folyamat másik oldalát sem, vagyis azt, hogy az információs tevékenységüket leginkább szolgáltatás-közvetítésre alapozható könyvtárak, s ide elsősorban* a nagy és közepes méretű közművelődési könyvtárakat, a felsőoktatási könyvtárak nagy többségét, az igényesebb iskolai könyvtárakat, a kisebb szakkönyvtárakat vélem tartozónak, szóval, hogy ezek a könyvtárak igyekezzenek minél alaposabban megismerni azt a könyvtári környezetet, melyben léteznek, dolgoznak. Elsősorban természetesen határainkon belül, de nem zárva ki olyan külföldi könyvtári szolgáltatásokat sem, amelyek közvetítése a velük szemben támasztott igények kielégítésében sokat segíthet. Ez a könyvtári tájékozódási tevékenység jelentősen könnyebbé válhatna olyan adattár birtokában, amilyen például a magyar könyvtárügy területén a Könyvtári Minerva (1965), majd ezt követően a Szakirodalmi kalauz (Gyűjtőköri kódex) (1969), vagy pedig az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ kiadásában kétszer is megjelent Tájékoztatás a szakmai tájékoztatásról (1977) volt. Ezek a maguk idején igen nagy jelentőségű kiadványok azonban fájdalmasan megöregedtek, s tájékoztatási-tájékozódási célra már csak igen nagy bizonytalansággal használhatók. Igaz, hogy egy 1978-ban megjelent miniszteri rendelet előírta a könyvtárak központi nyilvántartását, az ezügyben illetékes könyvtár azonban az adatok összegyűjtésén s nagyon szerény mértékű feldolgozásán kívül másra nem jutott; s e mulasztások sorában csak a kisebb, hogy nem tette lehetővé az adatok széles körű használ hatását, sokkal súlyosabb, hogy hagyja őket elavulni, s ezzel teljességgel értéktelenné válni. A kölcsönös tájékozottság hiányosságain túl azonban vannak nehezebben felszámolható akadályok is a szolgáltatás-közvetítés útjában. Közülük elsőként az 28
