Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1984 (Budapes, 1986)
A XVI. vándorgyűlés plenáris ülésének előadásai - Sárdy Péter: A tájékoztatás-közvetítés jelenlegi és távlati lehetőségei
Erősen egyedi jellegű információs igényeknél a fenti három alaplehetőség s ezek változatai fordulnak elő a leggyakrabban, hangsúlyozva mégegyszer, hogy az olvasó elirányítását, mint módszert, fokozatosan fel kellene váltania a szolgáltatások közvetítésének. Többször felmerülő, esetleg egyre gyakoribbá váló, de a könyvtár főprofiljából részben vagy teljesen idegen igények esetében, különösen akkor, ha azok egy viszonylag jól körülhatárolható szakterületre vonatkoznak, érdemes, sőt szükséges lehet a könyvtár illetékességi körének kiterjesztése e területre, de még mindig saját szolgáltatás-előállító (ha úgy tetszik: saját dokumentációs, információ-feldolgozó) tevékenység kifejlesztése nélkül, már meglevő szolgáltatásokat gyűjtve össze, integrálva, tovább alakítva, s az igényeket az így kialakított információbázis alapján elégítve ki. A VI. országos könyvtárügyi konferencia előadói beszédében hangzott el az a mondat: „Szükséges, hogy minden könyvtárfenntartó belássa: saját informáltságáról nem úgy kell gondoskodnia, mintha egyedül rendelkezne könyvtárral az országban, éppen ellenkezőleg, fel kell használni mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket más intézmény olcsóbban gazdaságosabban, magasabb színvonalon képes nyújtani...". Ez az alapállás, amely már sok vitában elhangzott, nagyon világosan fogalmazza meg azt, amit én — a legtágabb értelemben — szolga Itatás-közvetítésnek tekintek. Felvetődhet esetleg a kérdés: miért tekintjük ezt annyira fontosnak, hogy ilyen súlyú és jelentőségű tanácskozáson, mint a magyar könyvtárosok legszélesebb köreit felölelő vándorgyűlésen kívánjuk megvitatni. Több oka is van ennek, s a továbbiakban, elsősorban azt vizsgálva, hol tartunk a szolgáltatások közvetítésében, miért csak ott tartunk és mit tehetünk az előbbrelépés érdekében, elsősorban ezeket az okokat szeretném érinteni, fejtegetni. Ha azt nézzük, hogy a hazai szaksajtóban, vagy a különféle szakmai fórumokon mennyire esik szó a könyvtárak szakirodalmi információs szolgáltatás-közvetítő tevékenységéről, azt hihetnénk, hogy sehol sem tartunk, semmi sem történt ezen a téren. Szerencsére azonban nem erről van szó: ha nem is mindig rendszeresen, s ha nem is mindenütt azonos hatásfokkal, de egyre több könyvtárunk foglalkozik ilyesmivel, nyilvánvalóan egyfelől azért, mert a vele szemben támasztott igények egyre nagyobb arányban válnak sokoldalúakká, egyre több az olyan magas fokon interdiszciplináris probléma, amelynek információs alátámasztását egyetlen kitűnően felkészült és felszerelt könyvtár sem adhatja meg kizárólag saját erejére támaszkodva; s ezzel párhuzamosan az információ-feldolgozó tevékenység költségei rohamosan emelkednek, a nélkülözhetetlen szakértelmet, nyelvismeretet, dokumentációs gyakorlatot szükségletekhez képest szűkös és ezzel együtt drága piacról kellene beszerezni. Hogy mégis ritkán találkozhatunk nyilvánosan ezzel a tevékenységgel, talán két okra vezethető vissza: az egyik, hogy még mindig sokkal kevésbé elterjedt, mint az szükséges volna (ez rossz), a másik, hogy ahol alkalmazzák, ott szervesen, meg nem különböztethetően beépült a könyvtár egész tevékenységébe (ez jó). Mit tehetünk azért, hogy lényegesen előbbre léphessünk ezen a téren is, hogy a könyvtári szolgáltatások közvetítése éppoly általános legyen a könyvtári rendszeren belül, mint a könyvtári dokumentumok közvetítése, sőt, ismerve a könyvtárközi kölcsönzés 27
