Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1982 (Budapest, 1983)

A XIV. vándorgyűlés plenáris ülésének előadásai - Porkoláb Albert: Megnyitó

Az eredmények ellenére azonban nálunk is ellentmondások vannak a szükségletek és a rendelkezésre álló anyagi eszközök között. Ez szükségessé teszi a különböző hálóza­tok között kialakult együttműködés hatékonyabb kibontakoztatását. E területen — külö­nösen az iskolai és a közművelődési könyvtárhálózatban — találhatunk előremutató kez­deményezéseket. A könyvtárügyben szolgálatot teljesítők széles tömegekkel állnak kapcsolatban. Munkájukkal a változó, fejlődő társadalom igényeit elégítik ki, amely a feladatok ellátá­ban még felelősségteljesebb, magasabb színvonalú szakmai munkára ösztönzi könyvtáro­sainkat. Többségük ügyszerető, cselekvőkész, jól felkészült, politikailag elkötelezett szak­emberként tevékenyen részt vállal megyénk kulturális arculatának formálásában. A vándorgyűlés részvevői jól ismerik a magyar könyvtárügy előtt álló nagy feladato­kat, az ezek megvalósításával együttjáró gondokat. A magyar könyvtárügy helyzetével, fejlesztésének lehetőségeivel az utóbbi évtizedekben számos fontos dokumentum és fó­rum foglalkozott. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évenként megrendezett vándorgyűlései is a könyvtárügy aktuális, lényeges kérdéseit vizsgálják, szambavéve a társadalom igényeivel összefüggő új feladatokat s azok átgondolt megvalósításának lehetőségeit. Ezt a hagyományt folytatja az idei vándorgyűlés is, amikor "A szakirodalmi infor­mációellátás helyzete és fejlesztése irányai" című témát választotta. Bízunk abban, hogy a vándorgyűlés részvevői munkájukban hasznosítható tapaszta­latokat szereznek, s a szakmai véleménycserék megyénk könyvtárügyének gazdagodásá­hoz is hozzájárulnak. A megye vezetői nevében kívánom, hogy a tanácskozás eredményes munkával, sike­resen szolgálja szocialista könyvtárügyünk fejlesztését. Kívánom, érezzék jól magukat megyénkben, városunkban, s az itt folyó szakmai munka mellett gazdagodjanak tovább ismereteik sokszínű megyénk gazdasági, természeti, kulturális értékeivel. Figyelmüket köszönöm, és a Magyar Könyvtárosok Egyesületének XIV. vándor­gyűlését megnyitom. 30

Next

/
Thumbnails
Contents