Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)
A plenáris ülés előadásai - Futala Tibor: A könyvtár- és szakirodalmi tájékoztatásügy fejlődése a III. országos könyvtárügyi konferencia óta
újulása és az Országos Szakirodalmi Információs Rendszer korszerűsítési koncepciójának publikussá válása volt. A könyvtárakról szóló 15/1976. számú törvényerejű rendelet, a hozzá csatlakozó 17/1976. számú miniszteri rendelet, valamint az 5/1978. KM számú rendelet megjelenése és hatályba lépése minden kétséget kizáróan egy korszerűbben funkcionáló és eredményesebben igazgatható könyvtárügy igéretét rejti magában. Az alapjogszabályok ígéretes volta több vonatkozásban is kitetszik. Az első az, hogy a „mindenkinek könyvtári ellátást!" követelményét a korábban megszokottnál mélyebben differenciálják. Az 1956. évi alapjogszabályok „mindenki" alatt általában állampolgárokat, szervezett munkásokat, szakembereket és tanulókat értettek. Az új jogszabályok a „mindenki" által összefogott körben az imént felsoroltakon kívül a fegyveres testületek tagjait, a szövetkezeti dolgozókat, a nemzetiségieket, a betegeket és gondozottakat, tehát mindazokat a népességcsoportokat is megnevezik, akiknek könyvtári ellátása valóban sajátos gondoskodást kíván. S hogy ennek nemcsak elvi, hanem gyakorlati jelentősége is van, arról a honvédségi könyvtárügy igen dinamikus, a nemzetiségi ellátás évről-évre derekasan előre menő és a betegek és gondozottak könyvtári könyvhöz való juttatásának idestova összefüggővé váló fejlődése tanúskodik. Remélhető, hogy a speciális gondoskodást kívánók és a hátrányos helyzetűek könyvtári ellátásával kapcsolatos erőfeszítések szárba szökkenése lesz a magyar könyvtárügy egyik új minőségű sikere. Az új alapjogszabályok második fontos Ígérete abból adódik, hogy az azonos típusú vagy hasonló feladatkörű könyvtárak elsődleges együttműködési formációjában, a hálózatban egyértelműen az igazgatási és felügyeleti hovatartozást érvényesítik. A jelenleg meglevő igazgatási-felügyeleti struktúrához való igazodás jegyében szűnt meg a korábban országosan egységes műszaki termelési és iskolai könyvtárhálózat, illetve osztódott annyi hálózattá, amennyit az igazgatási-felügyeleti struktúra megkívánt. Ugyancsak ennek jegyében került kimondásra: ahány felsőoktatási intézmény, annyi hálózat. A szóban forgó elvhez való következetes ragaszkodásnak más következményei is vannak az alapjogszabályokban. Az egyik következmény a könyvtáraknak a hálózatokon belüli egyenjogúsítása, a másik: a könyvtári rendszer tagjainak más intézményekkel való szimbiózisra engedése. így pl. a közművelődési könyvtárak — meghatározott körben — a közművelődés más intézményeivel, a szakkönyvtárak a szakirodalmi tájékoztatással egyesülhetnek feladataik ellátása érdekében. Meglehet, hogy amit én itt ígéretként adok elő, kollégáim egy részében a „még egy ilyen győzelem, kész vereség"-reflexét ingerli fel. Csakhogy: most olyan magasan vagyunk, ahonnan a jövő is valamiképpen beláttatik,s innen, amint elmondtam, mindenképpen kecsegtető igéret az újelvű szabályozás. A magam részéről távlatilag a strukturált könyvtárpolitika kibontakozásának lehetőségét látom benne: a mindennel való egy kicsit törődés helyett a határozott és valóságos voltuknál fogva orientáló hangsúlyok kirakását. Az új jogszabályok harmadik ígérete részint válasz az imént feltételezett aggodalmakra, ui. ezek a jogszabályok is belátták, hogy az igazgatási-felügyeleti igazodás, ha nem oldódik fel a tartalmak és a földrajzi elhelyezkedés szerinti szakmai szerveződés ösztönzésével, sőt: szabadságával, könnyen válhat a könyvtári ellátás Prokrusztész ágyává is, mert 12
