Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)

A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Vályi Gábor: A könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés kérdései a társadalomtudományi könyvtárakban

sági helyzetünk nagyfokú meggondoltságot és takarékosságot követel, munkánk megjavítására, alapvető fejlesztésére jobb eszközt, mint az együttműködés megszervezését, találni aligha lehet. Az együttműködés több, mint az erők puszta összeadása, jobb szervezettséget, az adott feltételek ésszerűbb felhasználását is jelenti és mindenekelőtt munkát és szakembert takarít meg, és mint köztudomású ebben vagyunk a legszegényebbek, különösen, ha a korszerű, magasszínvonalú tájékoztatási feladatokra tekintünk. Együttműködés nélkül, különösen egy ilyen kis országban racionálisan nem lehet könyvtárgépesítésre, számítógépes információszolgáltatásra gondolni. Az együttműködés segít a leghaladóbb formák és eszközök elterjesztésében, a párhuzamosságok kiküszöbölésében, a már rendelkezésre álló eszközök: dokumentumbázisok, reprográfiai eszközök, számítógépek kapacitásának jobb felhasználásában. De, hogy egész más területet is nézzünk, az együttműködés a könyvtárak és oktatási intézmények között növelheti a képzés hatékonyságát is azzal, hogy általa az oktatott anyag jobban kapcsolódjék a könyvtárak és tájékoztató intézmények követelményeihez, hogy a képzésben és továbbképzésben részvevők hamarabb és mélyebben ismerjék meg azt a munkát, ami a könyvtárakban folyik, jobban felkészüljenek hivatásukra, mint ahogy ez eddig történt, és a hallgatók már az oktatás során elsajátítsák mi az együttműködés haszna, melyek a keretei és formái. Ami az együttműködés jelenlegi alacsony színvonalának láttán engem leginkább zavar az, hogy szociaizmust építő társadalmunk minden alapelve, határozatok egész sora, a közös érdekek alapján, csupa olyan közös célt jelöl meg, amelyek önmagukban is elegendők kellenének, hogy legyenek ahhoz, hogy könyvtáraink és tájékoztató intézményeink nagyobb hatásfokkal működjenek együtt. A jogi szabályozások, a könyvtári törvény, a párt tudománypolitikai irányelvei, a Tudománypolitikai Bizottság határozatai mind megfelelő alapot adnának ahhoz, hogy az együttműködés meghatározott keretek között a hálózati rendszerben a területi és szakterületi együttműködés keretében, az eddigieknél jobban funkcionáljon. Nyilvánvaló, hogy a szervezeti formák létrehozása és a jogi szabályozás önmagában a problémát megoldani nem tudta. Ehhez több kell. Nem elég ismételgetni, hogy a konkrét helyzet konkrét vizsgálata szükséges a politikai, a gazdasági döntések meghozatalához, hanem meg is kell teremteni a helyzetvizsgálat intézményi feltételeit és eszköztárát, és ehhez többek közt vitathatatlanul hozzátartozik egy egységes elveken épülő, minden felhasználói igényt kielégítő, szakterületi együttműködési körökbe sorolt politikai, gazdaságpolitikai, szociológiai, egyszóval társadalomtudományi dokumentációs, információs rendszer is. Nem elég hivatkozni a nemzetközi érintkezés tömegméretűvé válására, az ebből fakadó lehetőségekre és egyben veszélyekre is, de fel is kell készíteni és képessé is kell tenni mindenkit, hogy a tények ismeretében érvekkel tudjon részt venni azokban a vitákban, amelyek az érintkezés bővülésének természetes velejárói. Országunk több évtizede folytat tervgazdálkodást, országos tervek határozzák meg a legfontosabb célokat, jelölik ki a prioritásokat. Úgy érzem, lehetetlen, hogy ebben a társadalmi környezetben éppen a tervek előkészítését és teljesítését előmozdító, a több lehetőség között a választást megkönnyítő, az ellenőrzés sokoldalúságát biztosító dokumentációs szférában ne érvényesüljön eléggé a céltudatosság, a tervszerűség és az együttműködésen, a munkamegosztáson alapuló, az erők összefogását megkönnyítő könyvtári és tájékoztatási politika. 33