Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1976 (Budapest, 1977)

A VIII. Vándorgyűlésen, Nyíregyházán elhangzott előadások - Papp István: Lelkiismeretvizsgálat kapcsolatszervezés ürügyén

miszerint mintha nem akarnák belátni, hogy a társadalomban és a társadalomért folytatott munka feltétele a politikai aktivitás. S levonja a konzekvenciát: ilyen beállítottsággal sohasem fog sikerülni nekik, hogy a könyvtárakat a figyelem előterébe tolják. A könyvtárról szóló információkat újra és ismételten pontosan azokra kell irányítani, akik a politikai döntéseket hozzák: a pártok és a szakszervezetek vezetőire, a közigazgatási szervek fontos hölgyeire és uraira, a döntéselőkészítő javaslatokat kidolgozó tisztviselőkre. Nem szégyen az, mondja a tapasztalt svéd, ha a pénzügyekről döntő politikusokat alaposan és intenzíven befolyásoljuk, mondjuk ki bátran: megdolgozzuk. Ök ugyanis ahhoz szoktak hozzá, hogy megdolgozzák és informálják őket, hiszen alapos, világos, gyors és konkrét információk nélkül nem szívesen foglalnak állást adott kérdésekben.

11 De hagyjuk Svédországot. Ha idehaza tekintünk széjjel, némely könyvtáraink fejlődése, mások nehézségei mintha alátámasztanák a fentiek igazságát. Szívesen hoznék példákat, de félek, hogy vándorgyűléseink eddigi ragyogó kék egére bárányfelhőket úsztatnék. Ezért nem mondom el annak a könyvtárnak, azaz könyvtárigazgatónak az esetét, aki a fenntartó értetlenségéről panaszkodott az „igazi" könyvtári teljesítmények, problémák iránt. Neheztelve és mentegetődzve mondotta, hogy a közművelődésről szóló beszámolóban a könyvtárat a felolvasó színpadért dicsérték, nem pedig számos más, szakmai teljesítményért. De én azt hiszem, hogy a hosszú éveken keresztül működő felolvasó színpad is, amelyre a megye vezetői büszkék voltak, hozzájárult ahhoz, hogy ugyanezek a vezetők a maguk ügyének vállalták a könyvtár kifejezetten szakmai tervezetét a centralizált könyvtári rendszer létrehozására. Nem említem meg azt a másik könyvtárigazgatót sem, aki szinte magánpasszióként teremtette meg egyik szép községi könyvtárat a másik után és amikor azt kérdeztem tőle, hát a fenntartód ebben mit segített? - csak legyintett rá. Ám véletlen-e, hogy ugyanezen fenntartó egyszercsak évi egymilliós alapot hasított ki költségvetéséből további könyvtárak építésére? Vajon nem azok az épületek bíztatták erre a gesztusra, amelyekkel ország-világ előtt büszkélkedhetett? Könyvtárigazgatók kerültek szóba, s nem mulaszthatom el én sem leszögezni, annyi érdemesebb szerző után, hogy a kapcsolatszervezés a könyvtárvezetés egyik kulcskérdése. Vannak olyanok is, akik magát a könyvtárvezetést kapcsolatszervezésnek tekintik, mivel ez átfogja a könyvtár minden tevékenységét az állománygyarapítástól az olvasószolgálatig, minden belső és külső kapcsolatát a munkahelyi információáramlás megszervezésétől és a munkahely légkörének kialakításától a fenntartóval és a társadalmi szervezetekkel való együttműködésig. Azonban bármennyire is elsőrendűen a könyvtár vezetőjének gondja a kapcsolatszervezés, ez nem ment fel egyetlen dolgozót sem, legyen az kölcsönző vagy címleíró, ruhatáros vagy reprográfus, takarító vagy szakozó, kicsi vagy nagy, sovány vagy kövér, az alól a kötelessége alól, hogy munkaidőben és munkaidőn kívül annak tudatában dolgozzék és viselkedjék, hogy a könyvtárat rajta keresztül ítélik meg. Nem vagyunk egyformák. Ostobaság volna minden könyvtári dolgozótól azt kívánni, hogy a fenti alapkövetelményen túl a kapcsolatszervezés szakembere is legyen, esetleges befelé forduló lelki beállítottságán erőszakkal változtasson. A könyvtárvezetés dolga, hogy a személyzet kiválasztásakor ne a lelkileg sérült, a külvilággal konfliktusba került, emberi kapcsolatokat nehezen létesítő jelentkezőket részesítse előnyben, hogy a munkakörök betöltésekor a személyi adottságokra mindig tekintettel legyen, s végül - de ez a követelmény már csak a nagy 20