Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1976 (Budapest, 1977)

A VIII. Vándorgyűlésen, Nyíregyházán elhangzott előadások - Papp István: Lelkiismeretvizsgálat kapcsolatszervezés ürügyén

csolódva kell fejleszteniük, elősegítve, hogy az egyéni igények a társadalmi igények színvonalára emelkedjenek. Ennek a követelménynek a könyvtári munka egészében kell tükröződnie, vagyis az állományba kerülő dokumentumok kiválogatásának, feltárásának, használatba adásának minden mozzanatát a felhasználói igényekhez, illetőleg ... a könyvtárakat életre hívó társadalmi szükségletekhez kell igazítani."

8 Nyilvánvaló tehát, hogy a kapcsolatszervezési tevékenység nem korlátozódhat egy-egy rendezvényre, egy-egy propagandakampányra, néhány klub vagy művelődési kör működtetésére, alkalmankénti megbeszélésekre, hanem a könyvtár egészét át kell hatnia: minden könyvtári munkafolyamatot és szolgáltatást a közönség szempontjából kell mérlegre tennünk. A legfontosabbról, a könyvtár társadalmi kötődéséről, éltető eleméről és értelméről van szó. Mint ahogy az egyes embert, ugyanúgy az intézményeket is meghatározzák kapcsolataik: minél erősebbek, gazdagabbak, változatosabbak, annál erősebb, gazdagabb és .sokszínűbb maga az intézmény is. A könyvtárat társadalmi környezetéhez fűző kapcsolatok tartalma a szolgáltatás — elsősorban és mindenekelőtt információk szolgáltatása -, formája pedig - nos a formák végtelenül változatosak, hiszen szakmánk minden fogása arra irányul, hogy a megfelelő információ a megfelelő helyre jusson. E közvetítő folyamat kapcsolatrendszerének egyetlen vonására szeretném most a figyelmet irányítani, mégpedig arra, hogy a kapcsolatok mindig személyes jellegűek, akkor is, ha a használó nem találkozik közvetlenül a könyvtárossal. Hiszen az állományt, a katalógust, a bibliográfiát használó olvasó is a könyvtáros tárgyiasult munkájával áll szemben, így közvetve — ha tetszik, ha nem - létrejön a személyek közti áramkör. Ezért nem lehet különbséget tennünk a könyvtár és a könyvtárosok kapcsolatai között: elképzelhetetlen számomra az az eset, hogy egy könyvtárról azt kell megállapítanunk, nagyszerű közönségkapcsolatai vannak, de könyvtárosai elszigetelődtek a közélettől, udvariatlanok a szolgálatban és csapnivaló katalógusokat szerkesztenek. Különösen a nagykönyvtárakban fenyeget az elszemélytelenedés veszélye, ott, ahol az üzemszerűség háttérbe szorítja az emberi kapcsolatokat. Ki kell találnunk tehát azokat a módszereket, amelyek meggátolhatják e káros jelenség elterjedését. Akkor van bizalmunk valamiben, ha alaposan ismerjük és nem csalódtunk benne. Meg kell hát ismertetnünk a közönséggel, de nem ám általában a könyvtárat, hanem a szolgáltatásokat, a szolgáltatásokat nyújtó könyvtárosokat; a könyvtárban való eligazodást és a könyvtárhasználatot minden módon meg kell könnyítenünk és így tovább. Bár már látnám azt a könyvtárismertető füzetet, amely a szükséges tudnivalók mellett közli a könyvtárosok nevét, sőt, uram bocsa, esetleg fényképüket is, és nem volna pénzkidobás, ha a könyvtárosok köpenyükön feltüntetnék nevüket, és nem lenne szentségtörés az sem, ha a nagykönyvtárak állományuk felállításával és szolgáltatásaikkal jobban igazodnának olvasóik igényeihez. Másfelől: azért, amit mondunk, hirdetünk, reklámozunk, propagálunk, vállaljunk garanciát. Visszájára fordul ugyanis a hitelfedezet nélküli reklám; a felkeltett és ki nem elégített igényeknél, a csalódott olvasónál semmi sincs katasztrófalisabb a könyvtár társadalmi képmására nézve. Magunk között azonban megvallhatjuk, hogy egyelőre még nem kell ettől a veszélytől tartanunk. Ugyanis, mint ahogy már többen, több ízben és okkal megállapították, a könyvtárról szóló tájékoztatás — a központi és a helyi egyaránt gyengécske. Persze, ha egyáltalán létezik. Mintha inkább a felmentést adó elméletek gyártásában jeleskednénk a jó bornak nem kell cégér ósdi közhelyére 18