Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1976 (Budapest, 1977)

A VIII. Vándorgyűlésen, Nyíregyházán elhangzott előadások - Papp István: Lelkiismeretvizsgálat kapcsolatszervezés ürügyén

Egy, a könyvtár közönségkapcsolataival foglalkozó kézikönyvben olvastam: „Tételezzünk fel egy elsőosztályú könyvtári szolgálatot, amely jó állománnyal, kellő személyzettel és megfelelő épülettel rendelkezik. Mégis, ha gyengék tényleges és lehetséges használóihoz fűző kapcsolatai, az egész szolgálat széteshet, vagy legalábbis meglazulhat. Ami a dolog lényege, az a magatartás: az a könyvtár, amely fontosnak tekinti közönségkapcsolatait, állandóan önvizsgálatot tart, folyamatosan felülvizsgálja szolgáltatásait, politikáját, részlegeit, személyzetét, az olvasók kiszolgálását..."

6 Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy azt higgyük, mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, de sokszor megfeledkezünk arról, hogy megkérdezzük, mit szól erőfeszítéseinkhez az olvasó. Hátha többet, hátha mást várna, mint amit kap. Az egyetemi hallgatók egyik képviselője az alábbi panaszokat sorolta fel, amikor megkérdezték tőle, mi a diákság véleménye a könyvtári szolgáltatásokról: 1. a kért könyvek nincsenek meg; emiatt a könyvtárlátogatás tiszta időpocsékolás volt; 2. a könyvtár nyitva tartott ugyan, de a kölcsönzés zárva - ne verjenek át minket; 3. egy-egy kérdés szakirodalmát nem tudjuk összegyűjteni, mert a szakkatalógus áttekinthetetlen, és senki sem segít; 4. a beiratkozási formaságok a bürokrácia csúcsai; 5. túlzott követelés minden, akárcsak megtekintésre kért könyvről is kölcsönzési űrlapot, sok fölösleges adattal kitölteni; 6. a könyvtári személyzet elutasítóan, sőt megalázóan bánik velünk; 7. a könyvtári atmoszféra nyomasztó, a katalógusok előtt magunkra hagyva, tanács nélkül állunk, senkihez sem fordulhatunk bizalommal. Hogy hol történt mindez? És is megkönnyebbültem, amikor a másolásban cédulám aljára értem: akkor láttam, hogy svájci egyetemistákról van szó.

7 Nem magyarokról. Utána azonban egy másik kérdés kezdett nyugtalanítani, mégpedig a következő: egyáltalán megkérdeztük-e mi akár egyetemista, akár más könyvtárhasználóinkat véleményükről? S mi lenne az ő válaszuk? Kibontakozóban vannak olvasásszociológiai vizsgálataink, sőt bizonyos eredmények gyakorlati hasznosítására is sor került már. Ezek, és a várhatóan meginduló, kifejezetten könyvtárszociológiai kutatások jó alapot adhatnak ahhoz, hogy a könyvtári szolgálatot a társadalmi szükségleteknek megfelelően fejlesszük. De azt hiszem, hogy az egyes könyvtárak a napi munkában egyszerűbb eszközöket is alkalmazhatnak az olyannyira szükséges visszacsatolás érdekében. Nem okvetlenül a matematikai módszerekkel kiválasztott olvasói mintasokaságtól kell megkérdeznünk, hogy a könyvtár használói melyik szolgáltatásunkkal elégedettek és melyikkel nem, ismerik-e a könyvtárközi kölcsönzés lehetőségét, mikor érnek rá fölkeresni a könyvtárat. Nemcsak a munkatársak jellemzésekor kell a vezetőnek elgondolkodnia azon, hogy miképpen is bánnak az olvasókkal, hanem nap mint nap érzékeny füllel kell a hangnemre, a modorra, a szakmai színvonalra figyelnie, s azonnal korrigálnia minden helytelenséget. Újra és újra fel kell tenni a kérdést: valóban azt adja-e a könyvtár, amire társadalmi környezetének szüksége van, minden réteg és használói csoport igényei kellőképpen figyelembe vétettek-e, miként lehetne a könyvtár hatósugarát növelni, milyen szolgáltatásra lenne szükségük a könyvtárat nem használóknak, hogyan lehetne megnyerni őket. Kapcsolatszervezés! munkánkban tekintettel kell lennünk az egyén és a közösség dialektikájára is. A III. Országos Könyvtárügyi Konferencia nyomán, az új törvényerejű rendelet előkészítése kapcsán fogalmazta meg ismét Kondor Istvánné szocialista könyvtárpolitikánk alaptételét: ,,A könyvtáraknak szolgáltatásaikat az általuk szolgált társadalmi tevékenységek igényéhez alkalmazkodva, azokhoz kap17