Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1976 (Budapest, 1977)

A VIII. Vándorgyűlésen, Nyíregyházán elhangzott előadások - Papp István: Lelkiismeretvizsgálat kapcsolatszervezés ürügyén

nyait kiszámító kutatónak, hiszen könyvtárosaink százszázalékos egybehangzással a helyes választ adnák meg. Sőt, kissé sértődötten hoznák vissza a kérdőívet, mondván: „Hát ti mit képzeltek rólunk? Nem vagyunk elemisták! Ezek a kérdések a szakmai etika, gyakorlat és józan ész kétszerkettőjét jelentik!" Ezek után kerüljön sor vizsgálatunk második lépésére, s nézzük meg ugyanezen könyvtárosok mindennapi tevékenységét is: vajon viselkedésük megfelel-e véleményüknek? S azt kell megállapítanunk, hogy a tettek válasza jócskán eltér a szavakétól. A százalékolás most már bonyolultabb művelet: mindegyikünk optimizmusának vagy pesszimizmusának, közvetlen, vagy közvetett tapasztalatainak függvényében kisebb vagy nagyobb, de kedvezőtlen irányú eltérést rögzítene a gyakorlat síkján. Talán akadnának köztünk olyanok, akik szerint könyvtáraink kapcsolatszervező munkája csapnivaló, egyszerűen nem létezik, mások kevésbé végletesen fogalmazva 30-40-50 százalékos megfelelésről szólnának, s ismét mások, akiket szerencséjük a könyvtári gyakorlat vizsgálatakor elkényeztetett, talán még 60-70 százalékos eredményt is kapnának. De együtt és külön-külön arra a megállapításra jutnánk, hogy a könyvtárosi kettős tudat sajátos esetével állunk szemben, s kutatási jelentésünkben a következőt kellene írnunk: ,,A könyvtárosok általánosságban tudatában vannak a kapcsolatszervezés, a marketing, a propaganda, a reklám fontosságának és hasznának, de amikor tenniük, azaz alkalmazniok kell gyakorlatukban, akkor többnyire mégsem ez a tudásuk lesz cselekvésük rugója." Miért? Nem tudom. Gondolatbeli vizsgálatunknak itt végéhez értünk. Talán érdemes volna igazából is megvizsgálni ezt a problémaköteget, elsősorban azért, hogy a kettős tudat okainak feltárásával megleljük a kiküszöböléséhez vezető utat. Addig is, hadd kockáztassak meg egy „merész" hipotézist, legalább az okok egyikére. Zirci Péter e tárgykörben írt emlékezetes cikkében — amihez alig tudok valamit is hozzátenni, inkább csak variációt írnék ugyanarra a témára - enyhe eufémizmussal szemléleti konzervativizmust említ.

2 Persze a szövegből világosan kiderül, hogy ez a szemléleti konzervativizmus borsosabb kifejezésekkel is helyettesíthető. Nemtörődömség, hivatalnoki hozzáállás, a szolgálat szellemének hiánya, lustaság - a további szavak megválasztása már a vérmérséklet kérdése. Valóban, nem lazult-e meg bennünk valami? A könyvtári személyzet udvariasságának mindig jó híre volt, írja egy angol szerző, majd így folytatja: de olyan időkben, amikor ez a tulajdonság tűnőfélben van a közszolgálat némely ágában, a könyvtáraknak nem esnék nehezükre követni példájukat.

3 Az udvariasság fogalma a legszélesebb értelemben veendő, s mindenekelőtt a könyvtár szolgáltatási készsége értendő rajta. Hogyan állunk mi ebben a tekintetben? Vajon milyen válaszokat kapna ma az a könyvtáros azokra a kérdésekre, amelyeket próbaképpen, rangrejtve, egyszerű olvasóként tett fel néhány könyvtárunknak 1964-ben? Beszámolójának sommázata ez volt: „Nagyon örülnék, ha megnyugtatnának, hogy nem a könyvtárakban van a hiba ... Én ugyanis lelkes hirdetője voltam ennek a kitűnő szolgáltatásnak és nem szeretném, ha csalódnom kellene könyvtáraink megbízhatóságában."

4 Folyóiratunk, a Könyvtáros 1976 júliusában kénytelen volt közölni egy olvasó panaszos levelét, egy olyan olvasóét, akivel packázott a könyvtár.

5 S hányan vannak, akik nem veszik a fáradságot és nem panaszolják fel sérelmeiket? Még csak megbecsülni sem tudjuk számukat. 16