Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)

Önálló közlemények - Adelhaid Kasbohm dr.: A ritkán használt irodalom – költségek; tároló könyvtárak

Fgy bizonyos állomány használatának vizsgálatára többféle módszer van, ezekkel meghatározható a kevéssé használt állományrész. • Kezdjük a legegyszerűbbel: a kikölcsönzött könyvek gerincén lévő jelzetre ceruzával egy keresztet kell tenni. Ennek a módszernek egy variánsa: a könyvbe egy, a könyvből felül kiálló papírcsíkot kell tenni. E primitív jelzés (kereszt vagy papírcsík) révén puszta ránézéssel rögtön megállapítható, hogy egy csoport könyvből melyek voltak kikölcsönözve és melyek nem. A könyvek kézbevétele nélkül áttekintést lehet nyerni az állomány aktív, illetve passzív részéről. Ennek a módszernek azonban van egy nagy hátránya: nem lehet megállapítani azt, hogy egy címet hányszor kölcsönöztek? Ezt egy másik módszerrel lehet elérni, amelyet az USA-ban kezdtek használni, azóta más országokban is eredményesen használják. Az elv: a lyukkártya. A könyv első kölcsönzésekor jelzettel és a kölcsönzés keltével ellátott lyukkártyát kés/ítenek. A munkaigény csak az elején nagy, azután gyorsan csökken, ugyanis csak a kölcsönzött könyvekhez készítenek lyukkártyát, márpedig a könyvek egy részét gyakran kölcsönzik - de csak első ízben készül lyukkártya. A módszer kipróbálásával kapcsolatos modellkísérletben 3 év alatt a könyveknek csupán 4-5%ába kellett lyukkártyát tenni. Ha a lyukkártyák túlérnek a könyv felső szélén, akkor a raktáron áthaladva rögtön meg lehet állapítani, hogy mely könyveket kölcsönözték egyáltalán. A használat gyakoriságát pedig akkor lehet megállapítani, ha a lyukkártyát kiveszik a könyvből: az egyes kölcsönzéseket keletbélyegzővel jelzik rajta. E módszereknek az a céljuk, hogy a könyvtár raktárát tehermentesítsék a ritkán, vagy egyáltalán nem használt irodalomtól és az állomány ezen részét tároló raktárba helyezzék át. Ezen nagyon is általános megjegyzések után még néhány szót az irodalom különféle kategóriáiról. Először is az archivális irodalomról. Általánosságban le kell szögezni, hogy archivális anyagot is lehet tároló raktárba helyezni. E tekintetben enyhíteni kellene az archiválással kapcsolatos dogmákat és a lazított felfogást kellene elsősorban a kéziratos anyagra, az inkunábulumokra és a ritka kiadványokra alkalmazni. Ritkaságokon általában a 16. században megjelent kiadványokat értjük. De vannak újabb kiadványok is, amelyeknek nagy ritkasági értékük van, ezeket is igazi kincsként ebbe a kiadvány-kategóriába kell sorolni. Akárhol raktározzák is azonban ezt az anyagot,a megóvásukra különös gondot kell fordítani. Az NDK könyvtáraiban terjedelmes állományrész az 1800 előtt megjelent irodalom. Közöttük nagyon sok olyan van, amelynek nincs ritkasági értéke. Ezért tároló könyvtárban helyezhetők el, ha a passzív állományba tartoznak. Különösen könnyen ki lehet válogatni a 17-19. század közötti időben megjelent disszertációkat. Eddig rendszerint különgyűjteményként amúgy is el voltak különítve az állományban és ezért könnyen áthelyezhetők. Nehezebb a dolog a helyismereti irodalommal. E tekintetben megkülönböztetjük az adott vidékről szóló irodalmat az adott vidéke« megjelent irodalomtól. Az adott vidéken, körzetben megjelent irodalom gyakran köteles példányként kerül a könyvtárba. E tekintetben célszerű megállapodásokat lehet kötni a kiadókkal, hogy a kötelespéldány-szolgáltatást ésszerű keretek között tartsák. Az ilyen állományrészt azután használják is, és kiválogatás szempontjából nem jön számításba. Az egyes vidékekről, körzetekről szóló irodalmat rendszerint kevéssé használják, azonban van közöttük olyan, amely az adott könyvtár leggyakrabban kölcsönzött könyvei közé tartozik. A könyvtár maga döntsön afelől, hogy mit helyez közülük tároló raktárba. 62