Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)

Önálló közlemények - Haraszthy Gyula dr.: Könyvtárosképző tanfolyamok a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének rendezésében

rű kenyérkereset, hanem „missziós hivatás", egy életnek arra való szentelése, hogy mások fennakadás nélkül juthassanak a könyvtár kulturális és tudományos javaihoz. — Mivel nincs könyvtáros tanfolyam, mindenki csak a magánszorgalomra van utalva, holott ennek segítésére korszerű magyar könyvtártani kézikönyv sem jelent meg. így a kezdő könyvtáros nem láthat túl saját könyvtára gyakorlatán. Ez természetesen nem egészséges állapot; éppen ezért könyvtáraink és könyvtárpolitikánk érdekében mindent el kell követnünk a könyvtárosi elő- és továbbképzés ügyének megoldására. — Három dologra van szükség: a) egyetemeinken a magántanároknak legyen alkalmuk arra, hogy szemináriumi munkával összekötve adhassák meg hallgatóiknak a könyvtári szakismeretek elméleti és gyakorlati alapjait; b) a könyvtárhoz való kinevezést egy évi önkéntes gyakornoki (nagykönyvtári) gyakorlathoz kell kötni; c) időnként könyvtáros továbbképző tanfolyamokat is szükséges megszervezni. — Mindez csupán átmeneti megoldás lenne addig, amíg az ország pénzügyi helyzete meg nem engedi, hogy legalább egyéves szaktanfolyamot szervezzenek. — A hangsúly azon van, hogy „a könyvtárosi hivatás belső értékei megkívánják, hogy a könyvtárosi pálya szintje intézményesen is biztosíttassák." Azért időztünk hosszabban Asztalos Miklós érvei mellett, mert egyrészt tükrözik a korszak gondolkodó könyvtárosainak türelmetlen óhajait a szakma színvonalának emelése érdekében, másrészt pedig haladó jellegüknél fogva e kor becsülésre méltó értékei közé sorolhatók. Fitz József, az OSZK főigazgatója szinte azonnal reagált

6 a szerkesztő „hivatalos" cikkére s további érveket sorakoztatott fel a képzés fontossága mellett. „Punctum saliens"-nek a könyvtáros szakvizsgát s a vele kapcsolatos diploma megszerzését tartja. A történeti előzmények vázolása után fölteszi a kérdést: miért késik nálunk a könyvtárosképzés kielégítő megoldása? Válasza: mert nem kívánta a közvélemény, nem kívánta olyan szerv, amely mögött a társadalom érdekelt tagjai tömörültek volna. És itt az OSZK főigazgatója akkoriban bátor, haladó véleményt mond.ki: a szakmai „közvélemény", a társadalmi bázis fontosságát hangsúlyozza a nyilván terhesnek érzett egykorú állami bürokráciával szemben. Érdemes ezt a megállapítását pontosan idéznünk: „A külföldi példákon látjuk: könyvtárosképzés azokban az országokban van, melyekben a könyvtárosoknak rendjük súlyát és tekintélyét kifejező országos egyesület van. Ezek az egyesületek fejezik ki a könyvtárostársadalom közvéleményét s ezek adnak a közoktatásügyi kormánynál súlyt és jelentőséget a könyvtári reformok kezdeményezésének." A továbbiakban is a Horthy-korszakban igen haladónak mondható álláspontját fejti ki: a könyvtárosképzés egységét és egyöntetűségét csak a könyvtárosok tudják biztosítani a könyvtárak közötti kooperáció megszervezése és előmozdítása által. Óvatosan, de mégis némi éllel fogalmaz: az állam az adott pénzügyi viszonyok között aligha fog könyvtáros tanfolyamokat létesíteni. Nálunk a megalakítandó könyvtáros- és le váltárosegyesületnek kell gondoskodnia a képzés ügyéről, neki kell e fontos tanfolyamokat szerveznie - ma így mondanánk: társadalmi munkában. E fogalom akkor még ismeretlen volt, de Fitz mégis pontosan óhajt fogalmazni: „...ezzel kapcsolatban [az Egyesületnek] nem merülnének fel olyirányú költségei, amilyenekkel az államnak számolnia kellene." Okfejtése az adott viszonyok között logikus: meg kell először alakulnia az Egyesületnek, azután meg fog valósulni a rendszeres könyvtárosképzés is. A „Könyvtári Szemle" későbbi cikkei

7 nagyjából hasonló érvekkel igazolják újra meg újra a képzés fontosságát, a vizsga letételének kötelező voltát. A javaslatok azonban egyre sürgetőbb hangnemben fogalmazódnak meg, a „kell" szó már a cselekvés szintjére 49