Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)
Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Kéki Béla: Stílusirányzatok századunk magyar könyvművészetében
telmények előtérbe állítását. Ekkor indult meg könyvnyomtatásunkban a művészi igények egyre szélesebb körű érvényesülése. S fél évtized múltán már nemcsak belföldi sikerek, hanem egyik-másik kiadványunkról külföldön elhangzott elismerő vélemények is jelezték a felemelkedést. A fejlődés megindulásában több tényező is közrejátszott. Első helyen említjük az államosított könyvkiadás szervezetének létrehozását, ugyanis minden kiadóvállalat könyvtervezőket és képszerkesztőket állított munkába, és a műszaki osztályok e fontos munkatársai között jónéhány tehetséges szakember kapott lehetőséget az alkotómunkára. A színvonal emelkedést előmozdító másik tényező a szép könyv verseny újjászervezése volt. Egy-egy év könyvtermésének seregszemléje sok tanulsággal jár, és a kiadványtípusok szerint több kategóriában kiosztott díjak ösztönzően hatottak, s hatnak ma is a könyvtervezőkre, illusztrátorokra és nyomdászokra. A verseny zsűrijének döntését nemcsak a szekemberek, hanem a nagyközönség széles rétegei is élénk figyelemmel kísérik, éppen ezért a legsikerültebb alkotásokat a díjnyertes könyvek évente megrendezett kiállításán is bemutatják. A stílusváltás nehéz éveiben hasonlóképpen rendkívül fontos a szenvedélyes odaadással végzett kísérletezés is. Erre kívánt lehetőséget teremteni a művészi kivitelezésű könyvek műhelye, a Magyar Helikon. Ez a kiadóvállalat eredetileg szövetkezeti formában működött; Párezer Ferenc állt az élén és Földes György volt az első műszaki vezetője. Az államosított iMagyar Helikon jelenleg az Európa könyvkiadó egyik osztályaként dolgozik, és munkáját Szántó Tibor irányítja, feladata azonban változatlanul olyan könyvek kiadása, amelyek mind tartalmilag, mind a nyomdai kivitel szempontjából a legkényesebb igényeket is kielégítik. Olyan stúdió a Magyar Helikon, amelyik magasra állította az esztétikai követelmények mércéjét, és nem ismer megalkuvást, míg a többi kiadó hol a kellő idő, hol a megfelelő anyagok hiánya miatt olykor-olykor bizony engedményekre kényszerül. Érdemes volt a Magyar Helikont létrehozni, mert művészi igényességgel megalkotott kiadványai a magasabb színvonalra törekvés szempontjából tagadhatatlanul serkentően hatnak az egész magyar könyvkidásra és nyomdaiparra. Felsoroltunk hármat a fejlődést előmozdító tényezők közül, de ezek tulajdonképpen csak hazai eszközei voltak annak az egyetemes fejlődési irányzatnak, amelyet ipari formatervezés néven szoktunk emlegetni. A gyökerek kétségkívül az angol szecesszióig nyúlnak vissza. Morrisék is hangoztatták a tárgyak tervezésében a célszerűség elvének fontosságát, de a díszítőelemek legtöbbször háttérbe szorították a berendezési tárgyak célszerű megformálását. Ám a húszas években — a szecesszió elvirágzása után — a művészek lehántottak minden fölösleges díszítést a használati tárgyakról. Ekkor már a célszerűség elve diadalmaskodott, s a tervezők a legtárgyüagosabb, leegyszerűsített formában és ugyanakkor esztétikailag is magas szinten alkották újjá az ember környezetét. Miként a mai építészek tervezés közben az épület rendeltetéséből, funkciójából, valamint a felhasznált anyagok és szerkezeti megoldások törvényszerűségeiből indulnak ki, 18 azt teszik áttételesen a saját területükön az iparművészek is. A harmincas évektől kezdve a „design", az ipari formatervezés teljesen átértékelt és az egyetemesség igényével fellépő irányzattá lett, amely megnövelte a követelményeket a nyomdászattal szemben is. Ma már a zsebkönyvek kiadóitól is világszerte elvárják, hogy „filléres" irodalmi és ismeretterjesztő sorozataik ízléses, szépen tipografált és több színnel nyomott kötetekből álljanak. S a szakkörök számára párezer példányban kiadott tudományos művek legalább olyan gonddal készülnek, mint a százezer példányban piacra kerülő szépirodalmi alkotások. 57
