Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)
Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Kéki Béla: Stílusirányzatok századunk magyar könyvművészetében
A könyvtervezők érdeme Számba vettünk különböző tényezőket, amelyek többé-kevésbé előmozdíthatták a magyar könyvművészet kibontakozását, de nem kétséges, hogy a siker eddig is elsősorban a könyvtervezőkön és illusztrátorokon múlt, és ezután is rajtuk múlik. A hazai szakértők és a külföld elismerését a kitűnő felkészültségű és ötletekben gazdag könyvtervezők vívták ki, övék az érdem, és azoké a tehetséges, kiváló festőművészeké és grafikusoké, akik a könyvillusztrálást is alkalmasnak találták önmaguk kifejezésére. Az ötvenes évek elején volt ugyan egy periódus, amikor zavar mutatkozott könyvtervezőink munkájában, de ez szerencsére rövid ideig, három-négy évig tartott. Ugyanis 1950-ben egyes kormányzati tényezők állást foglaltak a funkcionális építészet ellen, és a klasszicizmusban jelölték meg a követendő irányt. Ezzel az építészek zöme természetesen nem értett egyet, de az ügy nyilvános vitáján Major Máté professzor tiltakozó fellépésével egyedül maradt. Kitartása meggyőződése mellett pár év múltán teljes mértékben igazolódott, mert a funkcionális építészet világméretű sikere minden ellenvéleményt elsöpört. Nyomdászaink azokban az években, amikor a magyar építészettörténet e „különös közjátéka'» lezajlott, újból a klasszicizálás kitaposott útjára terelődtek, s mivel hiányoztak az elvi tisztázást elősegítő szakcikkek, eléggé vontatottan, késlekedve tértek a helyes irányba, s kezdték ismét alkalmazni az új tipográfia formáit és eszköztárát. Az ötvenes évek vége táján azonban már szimbiózisban él a két stílusirányzat, s egyre győzelmesebben tör elő azóta is mindaz, ami új a nyomdászatban. Félreértések eloszlatása céljából meg kell mondanunk, hogy attól még nem válik korszerűtlenné egy nyomtatvány, ha címlapjának az elrendezése középtengelyes. Sok más jellemzője van a korszerű könyvnek, s ezek együttesen határozzák meg a könyv stílusát. S azt se feledjük, hogy az új tipográfia képviselőit ért bírálatok közül eddig egyetlen egynek volt némi alapja, s a kifogás így hangzott: közömbösség a tartalom iránt. Való igaz, hogy könyvművészeti szempontból csak az a munka lehet kifogástalan és a legmagasabb igényeket is kielégítő, amelyben teljes az összhang a mű tartalma és a nyomdai kiállítás között, s ez a követelmény gyakran különböző stíluselemek felhasználását kívánhatja meg. Ha a közelmúltban díjazott legszebb magyar könyvek közt tallózunk, könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy nem vagyunk szegények rátermett és fölkészült könyvtervezőkben. Zömük még fiatal vagy legfeljebb középkorú, s élükön ott áll néhány, az idősebb nemzedékhez tartozó nagyság. A fiatalok munkásságát még korai volna mérlegre tenni, jóllehet többen közülük már kiemelkedően szép alkotásokra is hivatkoznak. Sok függ azonban attól, hogy ki hogyan fejlődik a következő években, és hozzájut-e olyan feladatokhoz, amelyek lehetőséget adnak neki a bizonyításra, képességeinek megmutatására. S vajon kiadóink és nyomdáink jól gazdálkodnak-e majd a tehetségekkel? Mindenesetre ebben az előadásban csak néhány kiforrott mesterről emlékezhetünk meg, akik nagyobb életműre tekinthetnek vissza. Első helyen Lengyel Lajosnak, a magyar könyvtervezés Kossuth- és Gutenberg-díjas mesterének munkásságáról szólunk, aki fiatal korában Kassák Lajos köréhez tartozott. Kassák révén Moholy-Nagy Lászlóval is megismerkedett, és kapcsolatba került a funkcionális építőművészeti stílus első magyar híveivel, Fischer Józseffel és Major Mátéval. A magyar könyvművészetben az avantgárdé egyik legkorábbi képviselője. Az ötvenes években több tipográfiai tervet oldott meg mintaszerűen a klasszicizmus szellemében, a hatvanas években azonban egyre több könyvterve aszimmetrikus felépítésű. Védőborítóiba előszeretettel komponál bele fényképeket. Példaként említhetjük Leó Tolsztoj Kreutzer-szonáta 58
