Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Remete László dr.: Könyvtártörténetírási tapasztalatok

Könyvtártörténeti kutatásaink alatt a szakirodalomban hiába kerestük az okát, hogy miért csökkent 1930-tól 1935-ig a felénél is kevesebbre a könyvbeszerzési keret, miért állt meg teljesen a Fővárosi Könyvtár hálózatának fejlesztése. A végső választ azután az 1929-ben kirobbant gazdasági világválságban találtuk meg. Arra, hogy a második világháború milyen mélyen nyúlt bele a könyvtárak életébe, mekkora pusztulást idézett elő, magyar könyvtárosoknak aligha kell konkrét példákat idézni. Nem véletlen, hogy a FSZEK történetének periodizációjánál többek között az említett nevezetesebb történelmi fordulókat is kijelöltük korszakhatárként, és ezekre azért is utalunk e helyen, mert nézetünk szerint korszakhatárokként más könyvtárak történeténél szintén alkalmazhatók. Csendesebb időszakokon belül persze sokkal bonyolultabb feladat kimutatni az öszszefüggést a könyvtár és társadalmi környezete között. A nemzeti vagy egyetemes történetírás eredményeit csak ritkán alkalmazhatjuk a könyvtártörténeti nyersanyagba való beágyazásra. Ha könnyelműen járunk el, a vulgarizálás bűnébe eshetünk. Ilyen hibákat menet közben gyakran követtünk el, de éppen azért beszélhetünk róla, mert tévedéseinket felismertük, igyekeztünk kijavítani hibáinkat. Mások számára okulásul szabadjon még egy buktatóról beszélni. Gondolom, hogy nemcsak mi, mások is hajlamosak rá, hogy egyes személyek, esetünkben pl. kiváló könyvtárosok, könyvtárszervezők, gyűjteményüket az intézményre testáló tudósok szerepét a valóságosnál magasabbra értékeljék. Arra, hogy a legkiválóbb személyiség, legyen az bármilyen előrelátó, energikus, egymagában nem törheti át egy adott kor elmaradottságának korlátait, a Fővárosi Könyvtár előtörténetéből hozhatunk jellemző példát. 1850-ben hunyt el Frank Ignác hírneves pesti jogászprofesszor, aki - mint erre már utaltunk - e múlt század első felében pesti útikalauzok által is emlegetett 14 000 kötetes magánkönyvtárát végrendeletében „egy városi könyvtár alapjaként" Pest szabad királyi város közönségére hagyományozta. A könyvtárügy egyetemes történetében nevezetes időpontról van szó, hiszen Josuah Quincey, Boston polgármestere 1848-ban indította el a város könyvtárának alapítására letett 5000 dolláros összeggel az amerikai közművelődési könyvtármozgalmat. 1850 júniusában szavazta meg az angol képviselőház a Public Library Movement kibontakozása szempontjából határkövet jelző Library Act-et, a könyvtári törvényt, amelynek nyomán az elkövetkező évtizedekben a szigetországban is közművelődési könyvtárak százai létesültek. Hagyatékával tehát Frank Ignác a legalkalmasabb pillanatban vetette meg egy modern pesti városi könyvtár alapját. Az akkori pesti magisztrátus azonban mint vagyontárgyat leltárba vétette ugyan a gyűjtemény minden darabját, de az elkövetkező években azon ügyeskedett, hogy szabaduljon a gyűjteménytől. Végül már az egyesített Budapest törvényhatósága 1875-ben — az ezer legértékesebb kötetet visszatartva - „nagylelkűen" az Egyetemi Könyvtárnak ajándékozta a hagyatékot, amit annak olvasótermében ma is látható márványtáblán hálával nyugtáztak. Többek között ez a tény is világossá tette előttünk, hogy amennyiben a kor viszonyai még nem érettek meg, egyes személyiségek legemelkedettebb, jövőbe mutató tettei sem birkózhatnak meg a társadalom elmaradottságával. Frank kezdeményezése után még félszázados gazdasági-társadalmi fejlődésnek kellett következnie, hogy Budapest városa könyvtárat alapítson. Utoljára még egy problémát szeretnék érinteni: cui prodest, „kinek használ" a könyvtártörténet, kinek írjuk, ki fogja olvasni? Szerintem egy ilyen munka, még ha a legszínesebben írják is meg, népszerűségben sosem fog vetekedni Agatha Christie vagy Berkesi András valamelyik művének sikerével. Mégis meggyőződésem, hogy kultúrpolitikai, tudományos és nem utolsósorban gazdasági szempontból is komoly szolgálatokat tehet egy 43