Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Remete László dr.: Könyvtártörténetírási tapasztalatok

mertük fel. A jelzett eredményeket több kudarcba fulladt próbálkozás, időleges elkedvetlenedés, a kutatások átmeneti felfüggesztése, majd újabb nekirugaszkodások után tudtuk csak elérni. Az összefoglaló jellegű munkákat részlettanulmányok sokasága előzte meg. Saját kárunkon megtanultuk, hogy ilyen feladat teljesítéséhez nem elegendő a történetírói hév, az egyéni áldozatkészség, hanem áldozatot kell hozni magának az intézménynek is. Ha a vezetőség rátalál a vállalkozóra, és az első részeredmények alapján meggyőződik annak alkalmasságáról, akkor is csak úgy remélhet eredményt, ha növekvő, esetenként a legnagyobb bőkezűséggel biztosítja az anyaggyűjtéshez, a feldolgozáshoz szükséges időt. Évtizedek meddő és haszontalan kísérletezései után jutott erre a felismerésre a könyvtár. Történetének megírására először Budapest egyesítése 50. évfordulója kapcsán az 1920-as évek elején az akkori igazgató, Kremmer Dezső tett kísérletet, amelynek eredménye végül egy 33 gépelt oldalas torzó lett. A második próbálkozás Kelényi B. Ottó, a FSZEK Budapest Gyűjteménye 1944-ben a németek által meggyilkolt vezetője nevéhez fűződik. Kelényi ugyan Gárdonyi Albert főlevéltárosnak a FSZEK 1850-től 1903-ig tartó előtörténetére vonatkozó, az 1920-as években végzett levéltári gyűjtésére, ill. cédulaanyagára támaszkodva, a FSZEK 1931-es évkönyve számára megírta az intézménynek 1903-ig terjedő előtörténetét, anélkül azonban, hogy e korszak problémáit teljesen feltárta volna. A harmadik kísérletre — vagy amennyiben Gárdonyi Albert anyaggyűjtését is figyelembe vesszük - a negyedikre az 1950-es évek elején került sor. Ekkor a könyvtár vezetősége nyolc szakképzett munkatársat bízott meg egy-egy kisebb-nagyobb periódus feldolgozásával. Azzal az útmutatással látta el őket, hogy nem lesz nehéz dolguk, hiszen 1907 óta már rendszeresen jelennek meg a könyvtár évkönyvei, értesítői, bennük az évi jelentések, statisztikák stb. Végül is csak ezeket kell egybefűzni, kommentálni. A munka határidőre el is készült, de az így összehozott 250 gépelt oldalról már a munkatársak is érezték, és csakhamar az intézetvezetöseg is belátta, hogy sok mindennek nevezlieto, csak összefüggő könyvtártörténetnek nem. Ugyanez volt a lektorok, köztük Waldapfel Eszter véleménye, aki az elkészült munka nagy részét „száraz hivataltörténet"---ek minősítette. Az átmeneti elkedvetlenedés szakasza után bebizonyosodott, hogy az 1923-1953 között elkezdett és kudarcba fulladt vállalkozások nem voltak egészen haszontalanok. Rájöttünk többek között arra, hogy nem helyes túl sok munkatárs között szétparcellázni a feladatot, nem elegendő az intézmény anyagi fejlődését regisztráló évi jelentésekre támaszkodni, és ami a legfőbb tanulság: egy nagy múltú és szerteágazó könyvtár-rendszer fejlődéstörténetének megismeréséhez, az összefüggések megértéséhez a korábbi vállalkozásokra fordított idő sokszorosára van szükség. Az 1950-es évek közepén indult meg a módszeres, most már egy-egy rövid szakaszra koncentrált kutatás, amelynek során az anyaggyűjtést egyre inkább ki kellett terjeszteni. Menet közben derült ki, hogy a könyvtári évkönyveken, évi jelentéseken túl az intézmény valamennyi publikációját az előbbiekéhez hasonló alapossággal kell tanulmányozni. Előfordul néha, hogy egy emberöltővel ezelőtt megjelent kis bibliográfia bevezetőjében vagy kísérő szövegében találunk másutt nem szereplő fontos adalékot. De tovább is kell lépni, gondosan kell tanulmányozni a tágabb szakirodalmat. Példaként ragadom ki az anyaggyűjtés hatósugarának illusztrálására, hogy a Magyar Könyvszemle közel száz évfolyamában az 1890-es évek közepétől már egyre több közlést találtunk az akkor még csak programba vett Fővárosi Könyvtárról. Ujabb roppant időigényes feladat volt a statisztikai kiadványok, évkönyvek, művelődésügyi, könyvtárügyi adattárak tárgyunkra vonatkozó anyagának öszszegyűjtése, amelynek szükségességére szintén utólag jöttünk rá. A budapesti könyvtárak e szempontból előnyösebb helyzetben vannak a vidékieknél, ugyanis Körösy József, 40