Bisztray Gyula (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1935-1937 (Budapest, 1937)

I. ELŐADÁSOK - Szabó István: A levéltárnok gyakorlati problémái

a szőnyegre, úgyhogy e kérdéscsoportokban, melyek egyes részeit más és más előadók fogják elemezni és megvitatásra vinni, már most a magyar levéltártan körvonalait láthatjuk kibontakozni. Nekem most az a szerep jutott, hogy e rövid elmefuttatás keretében magáról a sorozatról, a levéltárnok gyakorlati problémáiról szóljak, E kérdésekről áttekinthető képet leginkább úgy nyerhetünk, ha azt a célt keressük, amelyet a levéltár szolgálni hivatott. Nyilvánvaló ugyanis — mégsem felesleges talán hangsúlyozni —, hogy a levéltár sohasem öncél, nem önmagáért van, hanem csak eszköz rajta kívül levő cél megvalósításában. Ez a cél kettős: gyakorlati, amely az adminisztrációnak, az ügyek vitelének és tudományos, amely a történetkutatás szükségleteinek kielégítésében jelentkezik. A levéltárban tehát az adott gyűjtési körben helyet kell találnia minden megtartásra érdemes iratanyagnak, amely már levéltárérett, illetve ilyennek tekintendő a szabályok értelmében, biztosítani kell a levéltár fenntartását és olyan állapotban kell tartani, hogy a fenti kettős célt, az adminisztráció gyakorlati és a történetkutatás tudományos követelményeit zavartalanul teljesíthesse. Ennek megfelelően a levéltárnoki munka láthatóan és időbelileg is két szakaszra oszlik. Az első tulaj donképen előkészület a másodikra: gyűjteni a levéltári anyagot, elvégezni a szükséges selejtezést, kezelni, fenntartani, rendben tartani és rendbe hozni a levéltárat. A második: kiszolgálni az adminisztrációt és a történetkutatást. Bár a feladat így nemcsak világosnak, hanem egyszerűnek is látszik, jól tudjuk, hogy a feladat megvalósítása során felmerülő kérdések már nem mindig ilyen világosak és egyszerűek. Az anyag gyűjtése terén a levéltárak történetileg kialakult mederben, a közlevéltárak ezenkívül rendszerint szabályok által is meghatározott pályán haladnak, így az adatgyűjtés feladata a levéltárnok problémái között háttérbe szorul. Teljesen azonban nem szűnik meg, mert a levéltárak saját szerves anyaguk mellé letét-, vétel- vagy ajándék gyanánt gyakran vesznek fel idegen anyagot is. E — mondhatjuk: másodlagos — gyűjtés módszeres és az egész ország területére kiterjedő egységes elrendezése feltétlenül kívánatos, hogy így minden felvételre kínálkozó anyag abban a levéltárban találja meg végleges helyét, amelyhez elsősorban kötik a gyökerek és a célszerűségi szempontok. Elméletileg minden levéltári anyagnak, 27